Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1970-09-02

- tájÉ9fi^ nyereségéhez képest az év végére teljesiti a tervezett özintet. /:Termékeinek zömét az év végére realizálja,:/ A megnövekedett j|9B nyereség elsősorban az évről-évre növekvő értékesitási völumen­nel van összefüggőben. Ha azonban részletesebben és mélyebben g ■H elemezzük a nyereség alakulását, láthatjuk, hogy a nagy eszköz­igényű üzemek hátrányosabb helyzetben vannak a kisebb eszközigé­­pF J8 nyüekkel szemben# Annak ellenére, hogy a nyereségtömeg .rendszere­sen emelkedik e vállalatoknál a részesedési alap kisebb mértékű növekedést mutat, mint a kisebb üzemeknél# Ez az ellentmondás komoly gondot okoz a nagy eszközigényü vállalatoknál. Nem kevés problémát okoz, hogy a jelenlegi nyereségképzési rendszerben az- elvonást is figyelembe véve - kevesebb anyagi esz* köz áll .rendelkezésbe a fejlesztési alap részére, mint azt a válla­latok fejlesztése megkövetelné# ülönösen ott nehéz a helyzet,ahol a népgazdaság igényeinek megfelelően az átlagnál nagyobbnak kell lennie a fejlődésnek, ahol ezért jelentős beruházásokat kellette Tapasztalataink szeriül? még több évre van szükség ahhoz, IS hogy a {gazdálkodás előnyei^ eredményesebben lehessen gyümölcsöz­hetni, Ügyáriakkor már ma kitűnik,hogy a nyereségelosztás .rendszeré­­ben bizonyos változ 31 Wísokra lenne szükség annak érdekében,hogy az eredményben jobuan kifejezésre kerüljön a vállalatnak a nép­gazdaságban plfoglalt helyzete, az általa végzett munka bonyo­­lultsága, hatékonysága és nem utolsó sorban a megtermelt nem- •, S) I zeti jövedelem mértéke,, J t V­­­­\ A dolgozók jövedelmi viszonyai f;;zOeiálps_ és munkakörülményei: ff , a ' T Minden tt központi kérdés a vállalati bér- és jövedelem­.9H politika, a dolgozók bérének, a keresetének alakulása# E kérdés­ben mindennemű változásokra, érzékeny reagálás történik és jelentősen befolyásolja a dolgozók hangulatát, állásfoglalását, társadalmi rendszerünk, állami és politikai vezetésünk megítélésé-0 u s -.9 A életszinvonal növekedése lerületíinkben a különböző társa* dalmi rétegeket nem érintette egyformán# Van egy réteg, amelynél, jj ^ a kongresszusi irányelvekhez képest magasabb a növekedés# A zöm-J . nál a javulás mérték©: szerény és egy rétegnél - nagycsaládosok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom