Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1960-12
, 'JS»K2?.X«W)S!;-?8K.|t'V«^ ". » r - m -f A Szovjetunió és a szocialista tábor tekintetében i . a harmadik uj vonása a nemzetközi helyzetnek az, hogy a fegyverkezési verseny megnyerésében, általában az erőviszonyok terén szerzett győzelmek . '* visszafordíthatatlan fölényt biztosítottak a Szovjetuniónak és a szocialista tábornak. Nem véletlen, hogy megnyertük a fegyverkezési versenyt. Az a szocializmus tar-, sadalnii"struktúrájából adódik és ahogy ezt a szakaszt me '-'nyertük, a következőt is megnyerjük, ha a verseny tovább folytatódik. A másik fő tényező a blokkon kívüli országok csoportja. A blokkon, kivüli országok egyre jobban akti viz.ál ódnak és érdekes volt látni a francia gyamatositók által az ENSZ-bo felvezetett afrikai volt francia -gyarmatok képvisel kinek a szerepét az ENSZ-ben. Három hónap leforgása alatt észre lehetett vermi rajtuk - a javulást. Szeptemberben még úgy viselkedtek, hogy Franciaország 'nagy előnyhöz jutott, mert a korábbi francia szavazatok helyett -a"franciáknál: volt mindig 13 szavazatuk; korábban csők egy. De a 12 uj afrikai állam szavazatával a franciáknak 13 szavazatuk lett. Viszont a három hónap leforgása alatt is változott a helyzet és már kezdtek ingadozni,a nyugatiak ellen fordulni közülük egyesek. S ez a folyamat tovább fögkfokozódni. Viszont a blokkon kivüli országokkal, az ázsiai-afrilcai országokkal kapcsolatban K;:^. í szeretném az elvtársak figyelmét arra felhívni, hogy a moszkvai nyilatkozat hogy elemzi $.z ellentétes jellegüket, azoknak a burzsoá nacionalista vezet knek, akik Ázsia, Afrika felszabaduló vagy felszabadult országaiban a hatalmat kézben tartják, hogy ezek a bekéért, az imperializmus erői elleni harcban, a gyarmatos!tás^ elleni harcban milyen pozitív tényezők, és ugyanakkor vannak bi- I zonyos negatív, antikommunistá tényezők náluk, amelyek következtében a leghaladóbb erők szenvednek ezekben az országokban, és sorra elmondja azokat az országokat a nyilatkozat, amelyekből a börtöneiben vannak olyan oÍvtársak, a nemzetközi munkásmozgalom barátai, akik iránt részvétet érzünk. A nemzetközi élet alakulásában ennek a blokkon kivüli I csoportnak a szerepét ebbon az ellentmondásban kell érzékelni.; Na most, ezzel kapcsolatban jzeretnék valamit külön is mondani, viszont igen naay óvatossá intek mindenkit ateki.o.tetben, „ hogy amit mondok, félre ne értse, vagy .félreértetten ne adja tovább,. Van valami lényeges különbség.az ázsiai-afrikai országok blokkonkivüliségo es a •jugoszláv revizionisták blokkor. kívülisége között. Ho vy fíuk.rno "blokkor, kivüli, az pozitívum, az ért ók, hogy y Vasszer blokkon kivüli, az nekünk segítség, hogy Nehru blokkon kivüli, az is segítség, de hogy a jugoszlávok hbkkön kivitelek, az bűn. Ugyanis ezt összehasonlításban kell nézni. Sukamo ahhoz mérten blokkon kivüli, hogy fölszabadult a gyarmatosítók alól; Nasszer ahhoz mérten blokkon kivüli, hogy felszabadult az angolok alól, Jugoszlávia azonban úgy blokkon kivüli, hogy megveti a békéért vívott harcnak a főerejét, a szocialista tábort. Ebben az összehasonlításban -kell a blokkon kívüliséget nézni. Jugoszlávia nem úgy vált blokki?;i kívülivé, hogy valamikor a második világháború utáni nagy antiimperialista harcban a nyugati gyarmatosítók 1 alól felszabadult és ezzel gyarapította '.az antiimgerialisták ellen bázist jelentő blokkon kívüliek csoportját, hanem Ju goszlávia úgy lett blokkon kívülivé, ho y a szocialista tábor egységéből 3 , . ; . * *——— _-------------------------------------i l~‘*r