Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1977-09-22
I hfi , 97| ; Q- 9 — ! Rp% tős része rendelkezik káderutánpótlási és képzési tervvel. Ez kedvező hatással van az évente ismétlődő választások eredményességére, a megválasztott vezetők munkája színvonalának növekedésére. Csökkent a titkárok cserélődésének mértéke. Ugyanez azonban nem mondható el a vezetőségi tagokkal kapcsolatban. A vezetőségek összeté tele mindenütt tükrözi a tagság összetételét. A munkásfiatalok aránya a titkárok és a vezetőségi tagok esetében megegyezik a KISZ tagságon belüli arányokkal. A nagyobbrészt fizikai dolgozókból álló alapszervezetekben fizikai dolgozó titkárt választottak. Neheziti a munkát, hogy a lányok a férjhezmenetel, családalapitás után kevésbé vállalnak funkciót, f lllfil/ A KISZ I. Kerületi Bizottsága 1977. áprilisi ülésén fogadta el saját uj hatásköri listáját és ajánlást adott ' a KISZ szervezetek káderhatáskörének kialakításához. Megítélésünk szerint a KISZ hatáskörével járó jogok és kötelességek a KISZ belső életében, a KISZ munka területén érvényre jutnak, ugyanakkor az állami és személy-Szeti munka területén a KISZ véleményezési jogkör érvényesülése még nem felel meg a követelményeknek. Ennek oka, hogy részben a KISZ sincs teljes mértékben felkészülve azok teljesítésére, másrészt a párt és állami hatáskört gyakorló szervek körében sem egyértelműen ismert ill. tisztázott a KISZ hatásköre és igy nem adnak azok í érvényesüléséhez kellő segítséget. Gyakran a KISZ bevonása nélkül döntenek fiatalokat érintő kérdésekben. { Általános tapasztalat, hogy azok a KISZ szervezetek ai melyek egész tevékenységükkel tekintélyt vivtak ki mar guknak, eredményesebben valósítják meg a káderpolitikai elvek realizálását is. A kerületi intézmények és vállalatok egy részénél a KISZ káderhelyzete azonban nem felel meg a követelményeknek. Azzal a helyi pártszervek sem elégedettek. /MÁV Déli Csomópont, Pest-Budai Vendéglátó V., Állami Nyomda stb./. Alapvető problémák jelentkeztek a tudományos intézetek KISZ szervezeteiben. 1A KÁDERPOLITIKÁI ELVEK ISMERETE, ÉRTELMEZÉSE ÉS ÉRVÉNYESÜLÉSE A káderpolitikai elvek érvényesitését a kerületi és a helyi pártszervek, valamint az intézmények és a vállalatok vezetői kiemelt feladatként kezelik és a legkülönbözőbb fórumokon rendszeresen napirendre tűzik. Ez nagy mértékben előmozdítja azok egységes, helyes értelmezését és érvényesülésük jelentős szinvonalbeli javulását. Afejlődés a határozat megjelenése óta folyamatos és jelentős, a helyi adottságoktól függően azonban egyenetlen. í -SBB8S Sf ! Ifi n m ? ———— 1 —_ i