Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1977-09-22

r'8l ■ Ifi 9 « glf MMi % - 2 -111 II m m bé A kerületi pártszervek irányitó munkája. A Központi Bizottság 1973. november 28-i határozatának figyelembevételével 1974. áprilisában készíttette el és vitatta meg pártbizottságunk "a kerületi pártszervek ká­derhelyzetéről és az állami személyzeti munkáról" szóló jelentést és hozott - ma is helytálló - határozatot a munka fejlesztésének főbb kerületi feladataira. m A káderpolitikai elvek fontos gyakorlati megvalósítását jelentette — a XI. Kongresszusra való felkészülésként — a kerületi pártszervek újraválasztása. A pártértekezlet beszámolója kiemelten foglalkozott a káderpolitikai el­­^ vek kerületi megvalósításával. Az eltelt három és fél év alatt a kerület pártszerveze­­n tei a KB- es a Kerületi Pártbizottság határozatának szem előtt tartásával dolgoztak, azok gyakorlati megvalósita­­sara törekedtek. Több alkalommal vizsgálták és értékel­ték a határozatok végrehajtását. A Kerületi Pártbizott­ság rendszeresen tárgyalt a kádermunkával összefüggő kérdéseket. Az elmúlt év júliusában "a kerület tudományos intézetei­ben dolgozó pártszervezetek ellenőrző és káderpolitikai munkájáról" szóló jelentés-, majd ez év januárjában "a KB 1973. november 28-i határozata végrehajtásának ta­pasztalatairól a kerület 15 vállalatánál, intézményénél, illetve szövetkezeténél végzett vizsgálat alapján" c. jelentés megvitatására került sor. í £ vXt' A ^kerületi pártszervek mindennapi tevékenységében rang­jának megfelelő, jelentős helyet foglal el a párton be- 0^ • lüli kádermunkával, az állami káder- és személyzeti mun­* kával összefüggő irányitó, szervező, ellenőrző tevékeny­ség. A KB határozat megjelenése óta a kádérpolitikal el­vek értelmezése egységesebbé, érvényesitése következete­sebbe vált mind a párt, mind az állami- gazdasági elet területén. Az elért fejlődés legfontosabb tényezője a határozat szelleméhez igazodó pártirányitó munka. A kerületi és a helyi partszervek nagy gondot fordítottak a határozatban rögzített követelmények megismertetésére, érvényesítésük feltételeinek megteremtésére. Véleményező, javaslattevő munkával résztvettek a MT 1019/1974 sz. rendelet végre­hajtását biztositó helyi intézkedési tervek kidolgozásá­­ban ®s folyamatosan segitik, ellenőrzik annak megvalósi-A pártirányitás fontos feladata a hatáskörök helyes ér­telmezésének és érvényesitésének biztosítása. Ennek e­­gyik feltétele a hatáskörök felülvizsgálata és rendezé­| 4 'X _______ | k '«

Next

/
Oldalképek
Tartalom