Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1989-09-16

A fenti általános körülmények mellett alapelvként kell tekin­tenünk azt a követelményt, hogy a szervezeti forma ne akadá­lyozza, hanem segitse elő, hogy a párttagok aktiv részesei le­gyenek a párt belső életével összefüggő döntéseknek, valamint az országos és a helyi politika alakításának. A szervezeti forma eldöntésénél figyelemmel kell lennünk arra, hogy hosszú távon kell berendezkednünk az élénkülő helyi közé­letben való aktiv részvételre. A választásokon való részvételünk, szerepünk a helyi közéletben nem képzelhető el a párttagok, alapszervezetek és a kerületi /helyi/ pártszervezet összehangolt fellépése nélkül. I Az ehhez szükséges szervezeti feltételeket a kialakított szerve­­zeti formának biztosítania kell. A szervezeti felépités A párt szervezeti alapegysége az alapszervezet, mely egyúttal a párttagok elsődleges közössége is. Alapszervezet létrehozása a párttagok önkéntes elhatározásától függ, azaz alapszervezet Sfli létrehozásának - ahol a párt működését a törvény nem tiltja -nincsenek kizáró feltételei. Az alapszervezet önállóan dönt saját működését jelentő kérdésekben, politikai cselekvésre vo­natkozóan, a vezetősége, a titkára, valamint képviselője, vagy képviselői, illetve küldöttei megválasztásában. fi Egy adott közigazgatasi területen - jelen esetben az I. kerület­ben - lévő alapszervezetek alkotják a helyi pártszervezetet. A helyi pártszervezet részletes leirását a szervezeti szabályzat tervezete 14. szakasz 1.-4. pontja tartalmazza. E szerint lehető­­f fia * ség van arra, hogy önállóan határozzák meg belső szervezeti tago­lódásukat. Erre vonatkozóan javaslatunk két változatot tartalmaz: "A" változat. A kerület földrajzi határain belül létrehozott és működő összes alapszervezet együttese közvetlenül alkotja az MSZMP I. kerületi /helyi/pártszervezetét. Ez azt jelenti, hogy az alapszervezetek közös fellépésének nincs előre kialakított szervezeti kerete, a ' közéleti kapcsolatok nem kötődnek szervezeti formához. Hp:

Next

/
Oldalképek
Tartalom