Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1989-09-16

■UH hmmkE • .2'' ■ '¥?■'*■ v„.r -.■% \ . ’ \f)!­­.-.■fii. HB|^PÉ:, Ez viszont nem zárja ki, hogy az alapszervezetek ne hozzanak létre rövidebb-hosszabb időre /pl. egy-egy politikai akcióra/ céljaiknak megfelelő szerveződést és annak testületét. E változat szerint az alapszervezetek - közös elhatározás alapján - közbenső pártszervezeteket alkothatnak. A kerületben az alábbi megoldás kinál gyakorlati előnyöket. Ma az I. kerület hat közigazgatási körzetre /régióra/ oszlik:- a Duna-parti területrész kettőre /I/2-es, I/6-os körzet/- a vári lakónegyed /1/3-as körzet/- a Gellérthegy és Naphegy /I/4-es körzet/- a Krisztinaváros szintén kettőre /I/l-es, I/5-ös körzet/. / A felosztást lásd a mellékleten/. E változat szerint ezzel a feloatással azonos politikai körzete­ket /régiókat/ alakitünk ki, melyeknek pontosan megvonhatok a földrajzi és közigazgatási határai. Az ezeken belül lévő alapszer-I vezetek alkotják majd az adott körzet /régió/ pártszervezetét. A hat regionális pártszervezet együtteséből áll az MSZMP I. kerü­leti helyi pártszervezete, mely gyakorolja a szervezeti szabályzat tervezete szerinti jogokat, amennyiben a tagság illetve a kongresz­­szus ezeket fogadja el. Mivel a regionális pártszervezet az előbbi elv szerint az egymás mellett lévő alapszervezetek együtteseként jön létre, ezért nem tekinthető az alapszervezetek feletti szervezeti szintnek. Ennél fogva döntési joggal felruházott testületé nem lehet. Ezért ajánljuk koordinációs tanács létrehozását, célszerűségi okokból az alapszervezetek titkárai közül. A koordinációs tanács semmiféle cimen nem veheti át az alapszervezetek önálló jogainak gyakorlását. Pontos azt is hangsúlyozni, hogy a regionális párt-I szervezet "létezése" nem jelenti a különböző régiókban lévő alap­szervezetek közötti kapcsolatok és együttműködés korlátozását. E szerveződési forma azzal az előnnyel jár, hogy a párt helyi szervezeti tagolódása azonos a kerület helyi közigazgatási, poli­tikai egységeivel /tanácsi körzetek, HNF körzetek/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom