Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1959-10-18
^ * 3 - | Ebből láthatjuk, hogy pártéletünk egyik legfontosabb, egyik legalapvetőbb kérdése a pártfegyelem kérdése. Elengedhetetlen ez a ketfrontos harc továbbviteléhez. A Párt politikája nyilt és Őszinte. Az azonban ’alfcpsfcervekben még ma is megtalálható nem egy helyen a széthúzás, az egymásközötti bizalmatlanság, a kispolgári kényelmeskedás, a szektás hibák, a tömegkapcsolatok lebecsülése, sőt J az egyéni érdeknek előrehelyezése. x Az elmúlt két év alatt a Kerületi Pártbizottság több pártszervezet munkáját vizsgálta meg. Kétszer is vizsgálta az A.E.T.I. pártszervezetét* először 1957.decemberében, majd pedig 1959. junius havában. Mindkét esetben igen komoly hiányosságokat hozott felszínre a vizsgálat. Az első vizsgálat megállapította, hogy a pártvezetőség két részre szakadt és egy kisebb csoport alakult, mely ugyan nem a Párt politikájú kifogásolta, hanem inkább a pártvezetőség egyes tagjaival szemben támaszt ellenvetéseket. 7 A kettészakadt pártszervezet egyik oldalán állt többek között a titkári teendőket elláté Eácz elvtárs, áld egyben a tervosztály vezetőjs, valamint Szántó Györgyné személyzeti előadé. A másik oldalon Viola elvtárs áll. A párttagság nagyobb része helytelenítette a Viola elvtárs körül kialakult csoportot, mert ez a csoport igyekezett a pártvezetőség munkáját rossz színben feltüntetni azért, hogy saját személyüket a dolgozék előtt kedvezőbb színben tüntethessék fel. Ennek az ellentétnek az a következménye, hogy úgy a párttagok, mint a pártonkivüli dolgozék előtt megingatták a Párt vezető szerepét. A dolgozókkal folytatott beszélgetés során az derült ki, hogy a helyi szakszervezetnek nagyob tekintélye ven a dolgozok előtt, mint a pártszervezetnek, így alakult ki olyan helyzet, hogy a pártszervezet vezetőségében és a Se .Bízott Ságban dolgozó kommunisták egymással szemben álltak és médot ad a jobboldali beállítottságú személyek mozgolódására és a pártszervezet igy nem tudta kellően elszigetelni őket a becsületes, de legfeljebb ingadozó dolgozóktól. A szakadás folytán a pártszervezet nem tudta kellően irányítani a tömegek közötti agitáoiés munkát. < • A Kerületi Pártbizottság határozatot hozott az AjE.T.I.-nél mutatkozó saakldás felszámolására. Azonban, hogy ott az események nem jutottak nyugvópontra, élesen megmutatkozik abbant hogy két évvel később ismét foglalkozni kellett az f A.E.T.I* pártvezetéségében mutatkozó káros jelenségekkel. Időközben az A.E.T.I. pártvezetősógébe kooptálás révén három uj elv társ került, akik aktiv munkájukkal eleinte hozsájárultak ahhoz, hogy a pártszervezet jól oldja meg feladatait. Az utóbbi időben azonban egészségtelen tünetek kezdtek mutatkozni, melyek a szakszervezeti választások előkészítése során a pártvezetőségen belül teljes szakadáshoz vezettek. Telkem Gábor hibájából kölcsönös bizalmatlanság alakult ki, aki szerepét ás jelentőségét túlértékelve, magatartásával lehetetlenné tette ás lejáratta a vezetőségen belül a kollektív vezetést. Le akarta járatni alaptalan rágalmakkal t a titkár személyét. Hatása álé került Lovas Gábor is. Jellemző rájuk, hogy felrúgták a szakszervezeti választáskor a vezetőség közös határozatát az általuk is elfogadott határozatot, s ezzel szemben saját-osztályukon a pártonkivüliekkel közösen nyilvánosan más álláspontot foglaltak el. ' 1pí:; í i- , • I....... „......... ----------------— ....................................„.—tó-.* -------------------------------------------------------------------------------------------------------------l-.,.. ................................... ............................jf I _*_»