1989. október 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
255
~ ” ' ' ' '■ “ X ■Mattam , I- 2 2./ Az 1971-1980 közötti időszak. Az 1971.évi lakásreform a tanácsi bérlakások fenntartását érintően az alábbi jelentős változásokat hozta:- felemelte a lakbéreket, de rögzített módon, amely a folyamatosan növekvő fenntartási költségekhez való alkalmazkodást kizárta,- bevezette az építési hozzájárulást ill. a lakáshasználatbavételi díjat; ezzel valójában a tulajdonjoghoz közelítette a bérleti jogot,- újraszabályozta a bérlő-bérbeadó jogait és kötelezettségeit, ugyancsak távolítva azt a hagyományos bérleti jogviszony tartalmától,- megszüntette azt, hogy az állami bérlakás állampolgári jogosultság, annak juttatását vagyoni-jövedelmi feltételekhez kötötte. A lakbéremelés célja az volt, hogy a bérleti díjbevételek nyújtsanak fedezetet a kezelt épületek üzemeltetésére és az időszerű épületjavítási feladatok ellátására. Az elmaradt felújítások pótlásának, a korszerűtlen lakások korszerűsítésének anyagi fedezetét a költségvetés magára vállalta. Az emelkedő bevételek azonban - a tervet meghaladó áremelkedések miatt - a lakóházjavítás időszerű feladatainak költségeit csak részben fedezték. Az állami támogatás érezhetően csak 1978-tól emelkedett meg, lehetővé téve a felújítási elmaradások felszámolásának megkezdését. Erre az időre a szükséges építőipari kapacitás is kialakult. Az ingatlankezelő vállalatoknál a kezelési és a fenntartási feladat különvált, úgy, hogy a kivitelezési munkákat (azok elvégzését) centralizálták, (ekkor alakultak ki a központi műhelyek). 1972-ben az ingatlankezelő vállalatok alapítói jogai és vállalatfelügyelete a kerületi érdekek fokozottabb érvényre jutása érdekében a fővárostól átkerült a helyi tanácsok hatáskörébe. Az ingatlankezelő szervezet tevékenységét értékelve ebben az időszakban is jellemző, hogy a fenntartásra fordítható - a szükségleteket egyébként messze nem fedező - pénzeszközöket hatékonytalanul használták fel. i 1SÍ — /
