1989. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

251

! i latban. Véleményem szerint indokolatlan és jogosulatlan ma a helyi támogatás összegét az általunk un. jogos lakásigény mértékéhez kötni ugyanakkor és ez pontosan az ellenkező ha­tást éri el. Nem vállalkozna a családok szabadon a saját erejüket meghaladó mértékig mert nem tehetik meg, mert ezt méltányoljuk valamilyen szempont alapján holott nekünk pont az lenne a célunk, hogy önerőből saját maga igények megfele­lően akár hosszú három generációt is figyelembe véve, vál­lalkozzon valaki mondjuk önerős épitsére ezzel szerintem megkötjük a kezüket és gyakorlatilag újra termeljük a lakás ­i igénylőket. Hiszen ha a mai lakásigényeket vesszük alapul mondjuk egy két vagy három fős, vagy háromtagú családnál és nem vesszük figyelembe esetleg 3 vagy 5 év mulvai növekvést még akkor sem ha tudom, hogy 5 év múlva valaki szociális bérlakásra lesz jogosult. Én ezért tehát azt javasolom, hogy mind a XIV. szakasz első bekezdésében, mind a XVII. szakasz első bekezdésében visszahivatkozunk a jogoslakás alap mérté­kére, illetve az átlagos költségekre, ezt hagyjuk el és nor­matíva támogatásakor a normativ támogatás lehetőségét bizto­sítsuk. Ha nem lehet akkor mindenképpen maradnék itt is a magasabb változatnál. És végül a VII. szakaszban emlitik ezt a 6 m2-es lakást mint szobák kategóriát én nevetséges dolog­nak tartom, ennek megfelelően a második változatot javas­lom . ******************** Köszönjük szépen. Tessék további észrevétel, tessék paran­csolni, utánna Schiffer János, tessék parancsolni. A Fővárosi Tanács elnökének dr. Bielek elvtársnak az arra való utalását, hogy a véleményeket együtt szeretné látni ez demokratikus felfogásra vall, amivel messzemenőig csak egyet tudunk érteni. Az anyagban azt olvasom, hogy több száz sza­l M * | f I

Next

/
Oldalképek
Tartalom