1989. április 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

3

l Budapest Főváros Tanácsa elnökhelyettese T, n . „ , „ . Tárgy: Beszámoló a Szanalasi Bizottság tevékenységéről, javaslat működésének korszerü­sitésére. T. Végrehajtó Bizottság! I. Előzmények A korábbi középtávú lakásépitési tervek végrehajtása nagy összefüggő lakó­területeket felszámoló bontásokkal járt együtt. Újpest, Kispest, Józsefvá­ros, Csepel lebontott lakótömbjei döntő többségében elavult, alacsony kom­fortfokozatú és rossz műszaki állapotú épületeket tartalmaztak, de jelen- I — tős számú értékesebb vagy gazdaságosan felújítható lakóház is - esetenként indokolatlanul - bontásra került. Ez sértette az érintett lakosság érdeke­it, jogos elégedetlenség és kritika forrásává vált. A 8o-as évek elején bekövetkezett szemléletváltás természetesen a lakás- telepitési programot is megváltoztatta. A megelőző évek magas szanálási arányaival szemben /Úbuda 57,7 %, Újpest I.ütem 61 %, Kőbánya 56,9 %, Pesterzsébet II/A.45 %/ az uj lakónegyedek lényegesen kevesebb bontással valósultak meg /Kaszásdűlő 19 %, Gazdagrét 1,6 V. Az uj koncepció szükségessé tette a bontásokkal kapcsolatos döntések uj szervezeti kereteinek kialakítását. Az 5o4/1981.sz.általános elnökhelyet­tesi intézkedés létrehozta a Fővárosi Szanálási Bizottságot, az alábbi meghatározott feladatokkal:- a szanálási kérdések össz-fővárosi áttekintése és komplex szemléletű keze­lése, a gazdasági tervezés és a városfejlesztés összhangjának biztosítása az egyes döntések során,- a lakásalap fokozott védelme, az indokolatlan vagy halasztható bontások visszaszoritása a csökkenő lakásépítésből fakadó kényszerhelyzet figye­lembevételével ,- a behatárolt lehetőségek miatt a bontási szakfeladatok célszerű arányai­nak kialakitása,- a konkrét bontási igények részletes vizsgálata alapján a főváros érdekei­vel összhangban álló döntések meghozatala. A Bizottság tevékenységi köre kiterjed a főváros területén megvalósítandó beruházások és felujitások előkészítése kapcsán felmerülő minden bontási, szanálási igény felülvizsgálatára. ti ■ Ui&SBttB * - '.iáís® ---------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom