1987. május 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

90

I-rá i A tanulóifjúság sportjánakítestnevelésének szervezése közös feladata volt addig is a művelődési és sportszerveknek. Az összevonással feltételezhetően jobb feltételek teremtődnek a tömegsport szervezéséhez, a művelődési és sport létesít­mények kihasználtságához, az iskola-sportegyesület kapcsolat­hoz. Azóta folyamatosan figyelemmel kisérjük az összevont osztályok tartalmi működését, intézményirányi tó tevékenységét, A BTSH-val, a jelenlegi Fővárosi' Tanács VB Ifjúsági és Sport- hivatallal, az Egészségügyi Főosztállyal közösen, rendszeresen végzünk komplex vizsgálatokat a kerületi szakigazgatási szervekben, s beszámoltatjuk osztályvezetőiket irányitási k % tevékenységük egy-egy területéről, folyamatosan informáljuk és továbbképezzük a kerületi osztályok vezetőit, csoport- vezetőit és érdemi ügyintézőit, A MES osztályok szerkezete általában hasonló, ügyrendje, feladatköre pontosan körülhatárolt. Felügyeleti, szervezési­igazgatási, családvédelmi, közművelődési és testnevelési és sport csoportokra tagolódnak. Létszámuk - a feladatkörök tartalmi csoportosításának következtében - egyenetlen. Legmagasabb a családvédelmi csoportoké - 6-16 fó között, a felügyeleti, illetve a szervezési-igazgatási 10 fő körüli, mig a közművelődési és testnevelési és sport csoportok még ma is csak 2-3 főből állnak, 1985.évben a Minisztertanács központi keretből a fővárosi kerületi tanácsok megerősítésére státuszokat biztosított. A családvédelmi feladatok növekedése, az idős gondozottak létszámemelkedése, ill. az ügyiratok számának gyarapodása miatt ebből a létszámból 55 fővel erősítették meg a csoportokat. Jelenleg a MES osztályok a kerületi tanácsok legnagyobb intéz­ményt irányitó szakigazgatási szervei. Felelősek az ifjúság és a felnőtt lakosság oktatásáért, művelődéséért, kulturált szórakoztatásáért, egészségvédelméért, szociális ellátásáért 3o j f . ■ i £ ti » í». <■*> •■nap mm in ■ ■■ Hm ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom