1985. január 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
35
A VB tagok aktivitása, a különböző testületek elé kerülő kérdések előkészítésében való személyes részvételük lehetővé teszi szakmai ismereteik, közéleti, politikai tapasztalataik hasznosítását, egyszersmind a tagok arányos részvételét a testületek életében. A Végrehajtó Bizottság az alkalmazott új munkamódszerekkel, - a bizottsági munka előtérbe kerülésével, következetes szándékával és törekvésével együtt nem tudott számottevő eredményt elérni az ellenőrzési munkában. Ebben közrejátszott, - és ez a szakigazgatási szervek munkájában is jelentkezett - hogy energiájának a kívánatosnál nagyobb részét kötötte le a tanácsi intézmények működtetésével, az új hatáskö- ' rökkel, a lakossági ellátással, a szolgáltatással kapcsolatos feladatok. A határozatok végrehajtásának ellenőrzését a Végrehajtó Bizottságnak is erősítenie kell. Gyakoribbá kell tennie az ellenőrző jellegű napirendeket. Ezeken keresztül nagyobb súlyt kell kapnia az ellenőrzésnek a szakigazgatási szervek munkájában is. III. A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG ÁGAZATI, IRÁNYÍTÓ, SZERVEZŐ ÉS ELLENŐRZŐ MUNKÁJA A Végrehajtó Bizottság feladatkörének és a Tanács által meghatározott középtávú és éves terveknek megfelelően végezte a kerület fejlesztésével, az intézmények fenntartásával, irányításával és a lakosság ellátásával kapcsolatos feladatait. A VI. ötéves kerületi terv — összhangban a fővárosi tervcélokat — és a kerületi sajátosságokat is figyelembe vevő fő feladatként - a gyermekelhelyezési igények maximális kielégítését, általános iskolák területén a szintentartást, az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítását, az idősekkel való fokozottabb törődést, a közműhálózat fejlesztését és a lakóházak felújításának fokozását jelölte meg. A terv megvalósítását szolgálták az éves tervekben lebontott és kijelölt konkrét feladatmeghatározások. GAZDASÁGI SZERVEZŐ MUNKA * A kerület a VI. ötéves fejlesztési tervének kialakításában és megvalósításában széleskörű együttműködés valósult meg a munkahelyi és lakóterületi pártszervezetek, a kerületi vállalatok, szövetkezetek, intézmények, a társadalmi szervek, valamint a Tanács között. A fejlesztési tervben szereplő előző tervciklusból áthúzódó beruházások meghatározó jellege miatt célként jelöltük meg azok gyors befejezését. A fejlesztési tervben szereplő — zömében gyermek — és ifjúsági, oktatási — beruházásokat lényegében a tervidőszak első két harmadában megvalósítottuk. Kerületünk fejlődését jól szolgálták a fővárosi, valamint tárcaforrásokból megvalósuló beruházások is. Kerületünkben - figyelembe véve a fejlesztési lehetőségeket — a meglévő teljes intézményhálózati ^5 f-------- I i