1984. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

454

f építése, az eszközök pótlása, a pályázati rendszer módszere­sebb irányítása, a pedagógus továbbképzés korszerűsítése, szo­ciális ellátás javulása csalt egyes területeken tudta kiegyen­líteni illetve csökkenteni a különbségeket. Az egy napos ellátás szélesítéséhez, a színvonal javításához, a szabadidős foglalkozásokhoz a mai körülmények között a fel­tételek nem elégségesek. Bár sok iskola követendő példát mu­tat a közművelődési és sportintézményekkel való együttműködés­ben, az egész napos nevelésben a felsőtagozatos gyermekeknek csak szűk rétege vesz részt. Számukra is kevés a mozgáslehető­ség, a bezártság pedig nemcsak egészségtelen, hanem minden té­ren gátolja a gyermeki személyiség fejlődését, A napi tanulást is nyomasztó teherré változtatja. Az általános iskolát úgy kell tartalmában és feltételeiben to- váübfejleszteni, hogy a nagy létszámú korosztályok iskolázta­tása idején is Jól meg tudjon felelni alapfunkcióinak és kö­zeledjék a távlati célok felé, azaz eredményesebb legyen a ne­velés, a személyre szabott foglalkozás, gyorsabb legyen a szel­lemi és testi gyarapodás és kivédhető, ellensúlyozható legyen az antiszociális külső hatás. A növekvő veszélyekkel szemben az iskola nem teheti le a fegyvert. ■ A tankötelezettség változatlanul 6-tól 16 éves korig tart. Az eredményesebb iskoláztatás, a korai kudarcok megelőzése érde­kében azonban indokolt a tankötelezettség kezdetét Jobban a gyermek feJlettségénez igazítani s a beiskolázást differenci­áltabban továbbfejleszteni. Ezt elsősorban szakszerűbb, alapo­sabb iskolaérettségi vizsgálatokkal lehet elérni. Rugalmas is- ’ kolakezdést kell bevezetni és az óvodák iskolaelőkészítő funk­cióját meg kell erősíteni differenciált programok kidolgozá­sával és kiscsoportos foglalkozásokkal. Az egy tanulócsoportra jutó létszámot fokozatosan csökkenteni kell. Távlatban el kell érni, hogy ne legyen 20-nál több ta­nuló egy tanulócsoportban. Ezen belül és területenként, egyes iskolánként a 25 fő/tanulócsoportnál magasabb létszám nem alakulhat ki. Lehetséges kis számban 10-15 fős minimumok ki­alakítása is, amelyre a gyermekek eltérő személyiségfejlődése miatt szükség lehet, ezek gyorsító, korrekciós osztályok. En­fii- 42 - I

Next

/
Oldalképek
Tartalom