1978. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

107

ha nem is olyan arányban mint a gépkocsik száma. Nem lehetünk elégedettek, és a jelentés összehasonlítást is tesz más ha­sonló adottságú nagy-városokkal és azokhoz képest is magos­nak Ítéli az itteni balesetek arányát. A következtetés tehát csak az lehet, hogy a kivédés érdekében tett intézkedéseinket tovább kell fokoznunk, még hatékonyabbá kell tennünk, minden­féle intézkedéseinkkel, a hatósági intézkedésekkel csakúgy, mint a forgalomszervezési intézkedésekkel. Az alkoholizmus és az ittas vezetés elleni küzdelemben is mutatkoznak bizonyos eredmények, bár korántsem olyanok, mint szeretnénk, de azért kétségtelen, hogy a járművezetői en­gedélyek visszavonása, mint fegyelmező eszköz azért érezteti hatását az utóbbi időben. Mégtolaább kell keresni azokat oz eszközöket, amelyekkel nagyobb fegyelemre tudjuk szoktatni a járművezetőket. Az anyag elsősorban nem ezekkel, hanem forga­lomszervezési technikai intézkedésekkol foglalkozik/és úgy vélemjezen a területen is sok mindent lehet ós kell még tenni. Néhány ilyen lehetőséget szeretnék érinteni^ Az egyik az, hogy a forgalmi rend változtatásánál - úgy tűnik - gondosabban is lehetne eljárni, mint jelnleg. Azt hi- szemjsenki sem vitatja, hogy arra kell törekednünk, hogy csak a legszükségesebb mértékre szoritsjük a forgalmi rend változá­sait. Nagyon nehéz téma, amikor rengeteg az átépítési,! és na­gyon sokszor merülj fel a forgalmi rend megváltoztatásának szüksége, de számolnunk kell azzal, hogy a gépjárművezetők megszokják az útvonalat és a forgalmi rend változása mindig magával hoz egy sorozat balesetet. Ez elkerülhetetlen. A for­galmi rend változtatásait tehát úgy kell mogfontolnunk, hogy / t / j-/ry •- 12 ­«

Next

/
Oldalképek
Tartalom