1978. január 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
276
f - 23 lehet, mosdót és tisztálkodási lehetőséget minden szobához küw lön kell biztosítani. Ilyen szintet még mi sem tudtunk elérni. * Az átsorolásban tehát egy grádussal lejjebb esünk. Ez mindjárt fényt vet a fajlagos költségekre is. Míg a harmadik ötéves tervben 70 - 80 000 Fi-ba került egy munkásszállási férőhely kialakítása, az igények növekedéso következtében ma már kb. 120 000 Ft-ba kerül. , Ebből a szempontból azonban nem teljes értékű a kimutatás. Mi ugyanis a munkásszállásokkal együtt komplex é- pitkezéseket is végzünk, tehát szociális helyiségeket is épi- tünk, s a munkásszállásnak és a szociális helyiségeknek a kiszolgálásával, illetve az üzemi dolgozók ellátásával összefüggő létesítményeket is ugyanott építjük meg, mint amilyenek az üzemi fehér öltöző, fekete öltöző, étkezőhelyek, társalgéhe- lyek és szociális létesítmények. • * Az irodák nem ebbe a kategóriába tartoznak. Iroda épülhet a munkásszállással kapcsolatosan vagy attól függetlenül, de a munkásszállás-fejlesztési alapból nem szabad irodát épiteni. Ez nyilvánvaló. Ezt kimondja az ÉVM-KPM-PM rendeleté. Azokkal a költségekkel kapcsolatban, amelyek itt fel vannak tüntetve, a mi vonalunkon történetesen a Gyóli útra hivatkozunk a 3. melléklet 2. pontjában. A Gyáli úti munkásszállás 146 millió. Ez nem igy van, mert ez a szociális lé- tesitmények együttes költsége, ennek kb. 50 %-a a munkásszállás épitése. E 1 nö k : Éppen az volt a kérdés, hogy szociális létesítményeket csinálnak munkásszállási pénzből. r 2 26 I Vz---------------------- I ’ ' ■ ■ ■ " ’’ ■ n j . . . .— p£ ---------""üüüíp^'ü