1977. január 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
110
, A másik téma ugyancsak az ifjúság kérdésével kapcsolatos, hogy az ifjúsági parkok fejlődése örvendetes* Valóban nagy eredmény, hogy özekben sikerült a szeszmentességet és a szórakozásnak valamilyen kulturáltabb formáit biztositani. Itt talán a belső termekben történő szórakozások alkalmával a szeszmentességhez hasonlóan a dohányzás-mentességet is valamilyen módon biztositani kellene, akár dohányzó termek kijelölésével, ahogy a színházakban vannak előcsarnok részek, ahol dohányozni lehet. Sajnos, jelenleg tánctermekben és má 3 helyeken is divik és szokásossá vált a dohányzás. A határozati javaslatokkal különben egyetértek. Még egy problémám van, amit szeretnék még megemlíteni, ez pedig t a televízióval való kapcsolat. Az anyag elég negatívan tárja fel, hogy a televízióval nem sikerült olyan közvetlen kapcsolatot biztositani ebben a témakörben, mint a rádióval és utal arra, hogy a televizió ezt az egész fővárossal való általános kérdésébe kivánja bevonni. Attól félek, hogy igy, ebben a nagy kalapban ez el fog veszni. Azért ez a közművelődési téma mégis közelebb áll a televízióhoz, mint a főváros többi témája. A többi is, a várospolitika propagandája, stb. nagyon fontos, de azt hiszem, hogy ebben a közvetlenebb kapcsolatokat is vállalni kell. Úgy érzem, hogy ennek rendezését elnökhelyettesi szinten kellene támogatni, segiteni. Különben az anyagot elfogadom. Dr. Molnár Endre: En is hasznosnak tartom az előterjesztést. Ad egy bizonyos körű áttekintést arról, hogy mi történt Budapesten ennek a határozatnak a végrehajtására. i\ m I i — .........- 9 I