1976. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

252

Az anyaggal a fővárosi szakigazgatási szervek egyetértenek, a mellékletben jelezzük, hogy miben van vélemény- eltérés, ill. milyen észrevételeket nem vettünk figyelembe. Rossz­májúság nélkül megmondhatom, azt hiszem, azért is egyetértenek, mert nem a fővárosi szakigizgatási szervektől kell ezt a létszámot elvenni, kevésbbó fáj nekik, hogy a kerületi szakigazgatási szer­vek adják ezt a létszámot, azonban munka tekintetében mindenképpen előnyös az, ha nem az apparátust terhelnék le ekkora ügyfélforga­lommal, hanem az ügyfélszolgálati irodák tehermentesitik a szak- igazgatási szerveket és azok nyugodtabban tudnak a területi munká­val foglalkozni. Tehát a szakigazgatási szervek nem látják ennek hátrányát, nem ellenükre van ez a szervezeti felállás. Kelemen elvtárs felveti, hogy bele értjük-e a hét­fői 5-6-ig terjedő ügyfélfogadást. Természetesen a félfogadás au­tomatikusan beleérthető, hozzátesszük, hogy szombaton is kötelesek félfogadást tartani, és ha indokolt, a hét más napjain is elrendel­heti a kerületi VB az 5 óra utáni félfogadást. Tehát minimális az k előirt idő, be kell nekik tartani, de ennél többet is tarthatnak. Elnök: Elvtársak, ki kiván hozzászólni, észre­vételt tenni? Faj kos Aladárné dr: Tisztelt Végrehajtó Bi­zottság! Az előterjesztés gyakorlatilag összhangban van az MTTH elnökének kiadott intézkedésével és az összes kerülettel, fővárosi szakigazgatási szervvel koordinált előterjesztésről van szó. Az előterjesztés szerint elképzelt fejlődésre szükség van, de különö­ft I 1 '— ■—1 —"— ' k 1 1 ■"» 1 'tt m ■ - J r ^ Tj

Next

/
Oldalképek
Tartalom