1976. március 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

228

r ... n alapján a jövőben a rendeltetés szerint meghatározott terüle- i ten az új engedélyek kiadásánál szem előtt kell tartani a célt, tehát csak olyan létesítmény engedélyezhető, amely a terület felhasználási céljának megfelel, illetve azt kiegé­szíti. Ezen azt értem, hogy történetesen létesítünk egy nagy ipari parkot Budafokon, ott lesznek kereskedelmi létesítmények, közintézmények stb. Ezeknek a jóváhagyása majd u részletes rendezési terv keretén belül már az építészeti és városrende­zési főosztály hatáskörébe tartozik. Az ipari célú létesítmé­nyek a végrehajtó bizottság hatáskörébe tartoznak, a terveken belüli egyes létesítmények eldöntése viszont már a részletes rendezési terv alapján következhet be. Fajkosné elvtársnő kérdése dokumentációt is igé­nyel. Azt kérdezi, hogy mennyire lesz megnyugtató a helyzet a jövőben az állampolgárok számára. Az állampolgárok épitési engedély iránti lépése azzal kezdődik, hogy hivatalos hely- szinrajzot kérnek. A hivatalos helyszinrajzok úgy készülnek el,hogy a tanács által jóváhagyott BVSZ alapján felsorolják az övezeti előírásokat,és a helyszinrajzon feltüntetik, hogy a kérdéses telekre milyen épitési övezeti előírás érvényes. Ekkor az állampolgár megfordítja a papirt, és megnézi, hogy például az 5-ös épitési övezetre milyen épitési előírások vo­natkozni. Az állampolgár tehát tisztában van azzal, hogy mire kérhet engedélyt. Az előzőkben már említettem, hogy azokon a terü­leteken, ahol lakóterület fog kialakulni, a felosztás nyilván a jövőben fog megtörténni. Itt azokat a célokat fogjuk szem előtt tartani, amelyeket kormányunk meghatározott, de amelyek­re felettes szerveink állásfoglalását is várjuk. A műszaki elő­készítést már addig is folytatjuk, de a birtokba adást vissza­. I i.i? i , L 1 j I — —— — — > ’ —­----------------- ■ 7---------------------------------w^wy---------------—— r --------------------- »

Next

/
Oldalképek
Tartalom