1976. január 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
300
- 16 Én ezért arra fordítanám a fő gondot a kapacitás kiszélesítése mellett, hogy a terület-előkészítés nagyobb mértékű legyen, tehát több területen készüljön el annak szanálása ós inkább más költséget vállaljunk a következő tervóv/ lakásépitési számának megvalósításában. Mivel tehát egész beruházásunk gyakorlatilag két nagy csoportból áll, - terület-előkészitós- ből és konkrét magasépítési műveletből - amennyire /lehet, a terülot-előkószitóst ebben az év-ben fokozzuk, hogy megszűnjék az az állandó feszültség, hogy akkor történik terület-olőkó- szités, amikor már megindul a lakásépitési tevékenység. Az előközmüvesitési költségek az anyagban megint másutt jelentkeznek# Nagyon optimistának tartom a 4.ooo, telepszerű, magánerős lakás állapotát, az előkészítettség oldaláról. Mert tudjuk, hogy sokkal összetettebb beruházás, mint az állami célcprogram-beruházás. Nemcsak arról van 3zó, hogy gyakran a beruházót sem tudjuk, hogy ki lesz, tehát a telephely szerint illetékes vállalatokat, de maga a magánerős épi- ‘ tés átfutási ideje is hosszabb, ós ami ma nincs megkezdve, azt ebben az évben nem látom a magánerős lakásépítésben átadható lakásszáipnak. Mivel tehát 4,ooo lakásszám szerepel ós ebből 2.4oo van kivitelezési kapacitással lekötve, illetőleg 3.8oo szerepel a terület-előkészítésben, nem érzem befejezhe- tőnek a 4.ooo-es lakásszámot. Itt is érzek tehát inkább ogy vágyat, mint lehetőséget a megvalósuláshoz, tehát sokkal reálisabb számot kell beállítanunk. Az uj ötéves terv számai alapján erre az évre annyit kellene biz/tositanunk• F a r k a s i n s z k y Lajos: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Lehetséges, hogy több elvtárs ugy vélekedik majd a l_ n J —-—té— - - '■»- -i— i im u' ' i ■ uj ' ■ ^ nmwmrfm