1975. október 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

246

cal fürdőt. Tehát érdemi felülvizsgálat folyt. Az más kérdés, hogy ennek a mélysége megfelelt-e az akkori követelmény­• f '; % | nek. A további tervmüveleteknól ez a felülvizsgálat mélyebb le­hetett volna. Elnök : Kielégítette a válasz az Elvtársakat? / I ­gén/ Szánté László: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A fegyelmi határozattervezetből, illetve an­nak indokolásából szeretnék kiindulni. Az 1. pontot, amely azért tesz felelőssé, hogy nem vizsgáltuk meg a beruházási alapokmányt; illetve ennek kap- csán a terveket, elfogadom. Egyetértek azzal, hogy hibát követ­► , tünk el. Különös tekintettel az összeg nagyságára és arra, hogy a beruházás jóváhagyása óta megváltozott az összeg, feltétlenül helyes lett volna egy ilyen nagy jelentőségű beruházási munka megkezdése előtt felülvizsgálatot tartanunk akkor is, ha ez vállalati saját beruházás. fc Ennek az indokolási résznek a 2. pontjával kap­csolatban viszont már szeretnék észrevételt tenni. Nem vizs­/ gáltattuk felül a beruházás pénzügyi forrásait annak ellenére, hogy az egyre növekvő beruházási költségek már nyilvánvalóan túllépték a lehetőségeket. Kétségtelen, hogy megemelkedtek az összegek. Az, hogy lehetővé tették-e, elhatározás kérdése. Az 1976/80-as évekre - tehát az ötödik ötéves terv­re - a Fővárosi Vizmüvek saját alapjai 1 200 000 000-t tesznek ki. Ebből az a 290 millió, amely az ötödik ötéves tervre esik, kétségtelenül rendkivül nagy összeg, de elviselhető. Elképzel­t O ((1 I ji «4 rp 1IH1 I - 88 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom