1975. május 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
527
Éppen az általános iskolai gyermekek számának növekedéséből adódóan | t.i. 1979-8o-ban feltehetően jelentősen megnő a középiskolás,14-18 éves gyermekek száma, akiknek elhelyezése, éppen a budapesti ipar igényéből fakadóan, szakmunkásképző intézetekben kell, hogy megtörténjék. Erre fel kell készülni, erre pedig csak az V. ötéves terv időszakában tudunk felkészülni, ha módunk lesz rá. Dr Radinszky József: A Farkasinszky elvtárs által felvet tt problémát nagyon fontosnak tatom. Délpest kérdésében tény- i lég, politikai testület előtt is, egyszersmindenkorra tisztázni kell hogy Délpestről mostmár ne legyen további vita, függetlenül attól, hogy az első el atározáson telepítési, vagy egyéb problémák miaú lehetett volna vitatkozni, ’olitikai testület is minden szinten foglaljon állást, hogy ne legyen tovább vita. Elnök: A Budapesti Pártbizottság nem fog vele foglalkozni. Folyik az épités, közösen szorgalmaztuk. ( Dr Radinszky József: Kétségtelen, de ez a vita fellángolt, mert a budapesti intézeteknek, illetőleg kórházaknak az állapota olyan, hogy az uj kórházi épület belépte után egyrésziiket fel lehet használni szociális otthonok, vagy egyéb elfekvő rendszerek tt. számára. A leendő délpesti kórház működési területén pillanatnyilag majdnem 2oo ágy van: Pesterzsébeten 95, és ha a XIX kerület is odatartozik, ott 9o ágy alkalmassá tehető erre a célra. Mi ugy számolunk, hogy 95 szülészeti és gyermekágy van ugyan a XX. kerületben, azok azonban mindenre alkalmasa^ de mmmmáimmnÍ,unkciónak az ellátására nem. Ugyanez a helyzet a XIX.kerületben. Érthető tehát, hogy nem a szociális, vagy elfekvő ágyak az el> i sődleges probléma Budapesten, hanem: különben más célra nem használható ágyakat nyerünk a meglévőkből. A minisztérium koncepciója Ifcfo------------------------------------------------------------------------------OT I - 56 -