1974. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

261

r _i f ti E 1 n ö k: Kialakul vagy kialakult? űr. Kadinszky József: Kialakult vagy újraterme­lődik, ha úgy tetszik. Ennek nagyon komoly példája éppen a gyermekorvosi ellátás, ahol óriási fejlődés az, hogy mi a gyermekorvosi körzeti hálózatot létrehoztuk. A*. Igazság azon­ban az is, magunk közt megmondhatjuk, hogy nera egy helyütt nem a mi. körzeti orvosaink azok, akik a gyermekeket ellátják a saját körzetükben, hanem tulajdonképpen az ezen kivül álló háziorvosi rendszer. Nem jobb a helyzet - raÁg akkor is, ha talán az ismereteim hiányában túlzottnak tűnik az, amit mon­dok - a kórházi ágyak vonatkozásában sem. Most azért vetettem fel és tartom ezt nagyon fontos k'rdésnek, mert praktikusan a további beruházások struktúrája és igy tovább, a vezetés, az irányítás problémája - az egész kérdés központi problémája - véleményem szerint csak akkor oldható meg érdemben, ha az egész -rendszer az állami célszerűségnek, illetve a törvény céljának megfelelően fungál, ellenkező esetben komoly torzu­lások következnek be, és a vezetési mechanizmusból adódó lehetőségeket nem egyszer ogyéni érdokek szolgálatában hasz­nosítják egy kórház belső struktúrájában, amelyeket mi nem ^ igy szeretnék haszhositani vagy nem igy lenne hasznosítandó. Az anyagban foglaltak tárgyilagosan feltárják a tenniva­lókat, és meghatározzák a feladatok sorrendjét, erre utal az, hogy az anyag az üzemorvosi hálózat kérdését is előtérbe hozza és igy tovább, de az üzemorvosi hálózatban a 250 szakember hiánya attól függ, hogy milyen normatívából indulunk ki, és erre utal az is, hogy valahol azért a magánorvoslás lehető­sége is közrejátszik. Közrejátszik ez az irányítás vonatkozásá­ban is. A korábbi anyagokban láttuk azt, hogy a budapesti kerületi vezető főorvosok jelentős része fogorvosokból áll. !­---------------------------------------------------------------------— -- I

Next

/
Oldalképek
Tartalom