1974. június 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

724

r I­• Wv'IV m I zete jelenleg is igen jelentős, továbbá az a tény, hogy köz­lekedési kapcsolata az észak-déli földalatti vasút megépíté­se során a budapesti városközponttal, valamint a város egyéb területeivel jelentősen megjavult. Ezért a IV. ötéves terv időszaka a rekonstrukció megindulását sőt első ütemének befe­jezési időpontját is jelenti. Ennek fontosságát felmérni iga­zán csak azok tudják, akik a kerület jelenlegi épületállomá­nyának és a meglévő nehéz lakáskörülményeknek ismerői. A Főváros a kerület által készitett felmérési adatok, vala­mint megalapozott javaslatok figyelembe vételével,a kenilet rekonstrukciós területeként a kerület anyagából ismert terü­letet jelölte ki. E területen belül is az egyik legkedvezőt­lenebb műszaki adottságokkal rendelkező Dobó Katica u. - Vö­röshadsereg u. - József Attila u., valamint a Hunyadi u. ál­tal körülzárt területen belül indult be a rekonstrukciós épít­kezés I. üteme, melyből az első épület 144 lakásában lakók már beköltöztek. Az I. ütemben felépülő 504 lakásból álló lakótelep Vöröshad­sereg úti részén, annak szegélyeként földszintes üzletház, valamint járulékos beruházásként a Dobó Katica u. - József A. u. - Arany János utcák közötti szakaszon 60 fh-es bölcsőde és 150 fh-es óvoda felépítését tervezik. Az I. ütem kibővített lakásépitési programja is még a IV.ötéves terv időszakában ke- rül befejezésre. t ' B A Főosztály megrendelése alapján a teljes rekonstrukciós te­rület részletes rendezési tervét a BVTV készíti. A terület szabályozási és területielhasználási terve a Városrendezési Osztályon jóváhagyás alatt áll. Az I. ütem folytatásaként az Í V. és VI. ötéves terv időszakában mintegy 12.000 lakás megépí­tését tervezzük a 4.sz.Házgyár termékeinek felhasználásával. A Főváros V. ötéves tervi időszakra vonatkozó komplex lakásé­pitési javaslatában a kerület 6.000 lakással szerepel. A tér­ib I-------------------I- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom