1973. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
250
r rt____-___rt---------------------tt------ —---------------------ró-----x— SSP * tf 4 I Ki- 4 Még egy dolgot szeretnék megemliteni, a lakáscserék problematikáját. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy nagyon sokan harcolnak azért, hogy összkomfortos uj lakást, vagy esetleg nagyobb lakást kapjanak, két-három hónap, vagy félév múlva azonban megjelennek a hatóságnál lakáscsere ügyben azért, hogy azt a lakást, amelyet mondhatni "kiverekedtek” maguknak a ta- nácsnál, elcseréljék alacsonyabb komfort-fokozatú, vagy kisebb lakásra. Ha módunk van rá/megpróbáljuk megtagadni a lakáscsere- szerződés jóváhagyását. Nem egy tapasztalatunk van ugyanis ar- i ról, hogy újsághirdetésekkel indulnak el ezek a csereügyek,és bizony komoly pénzeket jelent a csere azok számára, akik leadják lakásukat. Itt tehát van Sx probléma. Úgy gondoljuk, hogy szükséges egy-egy konkfái? ügyben jobban konzultálni a Fővárosi Biróságnál azért, hogy az ilyen c*ereügyeket jobban feltárjuk és lehetőleg megakadályozzuk, illetőleg csökkentsük azt a spekulációt, amely egyes személyek részéről bizonyosan jelentkezik. Ezeket kívántam elmondani. Elnök : Kinek van kérdése? ♦ Csehik Ferencné: Nem annyira ehhez az előterjesztéshez kapcsolódva, de miután a lakáskérdéssel függ össze, ami nemcsak bennünket, hanem más kerületeket is foglalkoztat szeretném megkérdezni a következőket: A lakáslista összeállításánál nem tűnik ki, hogy mekkora lakásokat fogunk kapni és ezért tulajdonképpen nem egyezik a kapott lakások megoszlása, valamint a listára felvett igénylők igénye. Az 1973# évben elosztandó lakásokat pl. már el is osztottuk azok között, akik elfogadták őket. Miután azonban ^ " ^ I ágé n,mrn,mmm te ¥ _ __