1973. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

251

_ _____________________._______.-----------„—------------- r~ _ 4 -ú> I- 5 ­sok a kis lakás, sokan nem fogadták el. Kb. 2o olyan lakásunk van, amelyet ki kellene utalni, a névsor azonban elfogyott, mert akik még rajta vannak,azok nem fogadják el a kis lakáso­kat. Ilyen esetben tulajdonképpen mi a teendő? Nemcsak nálunk probléma ez, hanem - tudom - más kerületekben is. Két évre kel­lene tehát listát készíteni, vagy pedig akkora listát készí­teni, hogy válogatási lehetőség legyen. De konkrétan ebben az esetben mi a teendőnk? Mi azt mondottuk, hogy készítünk egy pótlistát az 1974-beli igénylőkből előrehozva. A lakásügyi osz­tály vezetője azonban azt mondotta, hogy a főosztály vélemé­nye szerint ezt nem lehet. Jó lenne eligazítani a kerületeket ilyen vonatkozásban. Erre vonatkozik tehát az egyik kérdésem. A másik kérdésem pedig arra vonatkozik, hogy a mosta­ni rendszer szerint a kerületeknek tulajdonképpen semmiféle s lehetőségük sincs arra, hogy közérdekű lakásproblémákat megold­janak, miután az elnöki keret ügyészségi óvásra megszűnt. Nem arra gondolok, hogy személyeknek adjunk lakást, hanem arra, hogy pl. házfelügyelő-k kihelyezésére, vagy iskolai gondnokoknak, vagy a rendőrségi állománynak néha-néha egy-egy lakást adni* egyszerűen nincs rá lehetőség, meg van bénítva a kerület. Nem kellene ezt az álláspontot revidiálnii És miután most készül \ az uj elosztás ezt valamilyen formában figyelembe venni? Elnök : Nemes elvtárs válaszol a kérdésekre. dr. Nemes Tibor: A listával kapcsolatban nekünk egyéttelmüleg az a véleményünk, hogy ha elfogyott a listáik­kor pótlistát kell a VB. elé vinni azok közül, akiket 1974-re I A - I II I te

Next

/
Oldalképek
Tartalom