1973. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
197
i Egy problémát vetnék fel, nem tudom, hogy orrő] azó volt-e s vagy nem. Én azt hiányolom éc az itteni vita is arról győzött meg, hogy tulajdonképpen a tulajdonosi jog gyakorlása « mellett a VB-nek nincs meg a lehetősége a tavalyi KT-SzOThatározat értelmében, hogy a Kiváló Vállalat cin odaitelesét ben döntsön. Itt elvi problémát látok ebben cc azt tartanám helyesnek a jövőt illetően, hogy ez fővárosi szinten visszakerüljön a VB. döntési hatáskörébe. Ilyon részletességgel, ahogy itt folyik a vita, ez természetes is, mert itt ismerik a vál- t lalatok gondját, baját, elvileg nagyobb felelősséggel tudunk dönteni. Lehet, hogy a kapott 12 kontingensnél több kiváló vállalat lesz, ahogy c tárcát odaitólik. & E 1 n ö k : Persze csal: akkor Ítélhetik oda,-♦ ha egyetértünk vele. Szegedi Andor: Persze. Ezt én problémánál: látom. V Nagy Richárd: A javaslatok jók, mondtam az * X elején. Véleményem szerint alapvető félreértés a következőkben van. Nem az a baj, hogy magasabb a nyereség néhány vállalatnál, * az a baj, hogy van törvényszerűség, amit senki nem tud keresztül lépni, hogy a termelési értéknövekedés és a nyereség érték- növekedés közötti eltérés, amennyiben háromszorosára nő, azt semmi más módon nem lehetséges elérni, csal: úgy, hogy az árakban történik változás. A matematika kényszerpálya, ennek következtében kategorikuson tiltakozom ellene, ahol ilyen eltérés áj van, nem is beszélve arról, hogy a Patyolat jó munkája mellett L----------- ró T 1- 46 -