1973. január 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

227

Hogy mennyi a szociális követelményeknek meg nem felelő lakás, az olyan részkérdés, amelyre majd Heincz elvtárs válaszát kérem. Az átmenő és az áthúzódó beruházások keretében a pénz­eszközök mindig lekötöttek. Az átmenő és az áthúzódó között az a különb/ség, hogy az áthúzódó: egy lemaradás eredménye, tulaj­donképpen tehát be kellett volna fejezni az adott évben pénz­eszközeivel együtt. Az átmenő beruházások esetében pedig eredeti­leg is úgy volt tervezve, hogy átmennek a következő időszakra, pénzeikkel együtt. Az ilyen pénzeszközök tehát sohasme jelente­nek mobil pénzeszközöket. Elnök: Egyébként ki van javítva. Ez a pénz már nem "meglévő" Kőmives István : A fejlesztési alapnál egyes ágazatok tevékenysége, pontosabban beruházási előirányzata a tervidőszak végén csökken. A tartalék ugyanakkor növekedik. Itt tehát látszólag van egy ellentmondás. Az ágazatoknál valójában azért csökken, mert egy sor beruházás a tervidőszak végére gya- ^ korlatilag befejeződik, a tartalék pedig azért nő, mert tarta­IV. lékképzési kötelezettségünk van és az egész KKgynáxk ötéves tervben van egy globál tartalékunk. Sajnos, ez a tartalékképzé­si lehetőség az utolsó években van meg. Egészen minimális az a tartalék, amely most is megvan. • A 15. oldalon az IKV. ktks kétharmad-egyharmad fel­használási aránya nem tartható. A Tervgazdasági Bizottságban is szó volt róla, sőt olyan vélemény is elhangzott, hogy ami­kor a lakóházak állagvédelme nem folyik olyan mértékben, mint I A- 1 íl ~ I- 11 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom