1972. szeptember 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

576

j k 94. * ide. Reméljük, hogy a jövőben kevesebb anyag kerül a VB elé, és igy több figyelmet lehet szentelni egy félévi jelentés megvita­tásának. Szóval, végezetül én Varga elvtárssal értenék egyet, hogy ha kicsit rövidebb, tömörebb is a jelentés, de ami a hely­zet ismeretéhez és értékeléséhez szUkséges, azt azért kapjuk meg. Szintetizáló, értékelő, elemző, a feladatokat meghatározó legyen a jelentés. Ne csak egyszerűen elolvassuk, hanem lássuk is, hogy ezen meg amazon a területen fel kell hivnunk a figyelmet bizo­nyos negatívumokra, problémákra. Ha lehetne, célszerű volna olyan döntéseket hozni, amelyeknek alapján még tenni is lehet valamit. Ezt a mostani jelentést megtárgyaltuk, bővültek ismere­teink, de a problémák változatlanul problémák maradnak. Ahol ten­nivaló van, azt a VB-től függetlenül is elvégzik, ü de ha tőlünk várják, akkor nem sok mindent tudunk tenni. Kőmives István: Ez a probléma a tervgazdasági bi­zottság ülésén is felmerült. Viszont ennek a jelentésnek készí­tése, a határozati javaslatok fogalmazása során végiggondolták a szakig.szervek, hogy milyen tanulságok vonhatók le és mik a teendők. A tegnapi ülésen azt válaszoltam, hogy mind folyamatban fi. vannak. E 1 n ö k : De gondolom, hogy a VB számára az is ad va­lami támpontot, ha volna a jelentésben egy oldal arról, hogy a kereskedelmi főosztály a helyzet ismeretében és azt értékelve, intézkedést adott ki ennek meg annak a problémának a megoldására. N Nem általános dolgokra gondolok,hanem konkréten a félévi jelentés és annak értékelése alapján. Mert az is jelentene támpontot a VB számára. Javasolom, hogy igy fogadjuk el. % 0% 1 A jövő tekintetében pedig azt javasolom, hogy ezeket az észrevételeket vegyék figyelembe. Nem lehet patikamérlegen le­1 CT kctjT » — f ...Jjflk 9 |

Next

/
Oldalképek
Tartalom