1972. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

563

P '■ I * 3 ­Az önvizsgálatok valamennyi kerületben kimutatták azokat az utóbbi 1-2 évben kapott uj hatásköröket, feladatokat is, amelyeket változat­lan létszámmal pluszként kellett elvégezniük. Tapasztalatainkat az összefoglalók alátámasztják abban, hogy a kerü­letek a kapott többletfeladatokat hol egy, - hol több ügyintézőnek adták, növelve munkaintenzitásukat. Egy felmérésben sem találkoz­tunk azzal, hogy /ipar, igazgatás, lakás kivételével/ bármelyik osz­tályon a kapott többletfeladatokra önálló ügyintézőt állítottak vol­na be, A kerületeknek még megközelítőén pontos számításaik sincse­nek arra, hogy a többletfeladatokra milyen létszámigény indokolt. Ez a többletfeladatok' széles szakmai skálája miatt is általában csak szakmai reszortokhoz csapódva látható el. Szinte egyöntetű igény a kerületek részéről a tervcsoportok - osztályok jelentős megerősítése, tekintettel a napi gondokat oko­zó beruházási, felujitási, koordinációs feladataikra. Jelenleg a tisztségviselők is kénytelenek napi munkájuk jelentős részét - nem egyszer ügyintézői operativitással - ezzel eltölteni. Bár tény, hogy az uj szervezeti tagozódás óta 55 fővel csökkent a vezetői álláshelyek száma és az összes vezetőre - összapparátusi és vezetői átlagot számítva 10 beosztott jut a korábbi 8 beosztottal t szemben, még nem mérhető le, hogy ennek milyen hatása van - az áttételeket figyelembe véve - az ügyintézés gyorsítására, a felada- j tok mennyiségével arányés létszámokra. Az ügyintézők és adminisztrátorok egymáshoz viszonyított aránya a fővárosi kerületekben igen eltérő képet mutat, van olyan önálló egy- I ség, ahol 5-6 ügyintéző dolgozik adminisztrátor nélkül. Emiatt az előadók, esetenként még az osztályvezetők is - pl, a XVIII, ker,- ben - maguk gépelnek. Ennek következtében sok idő esik ki az érdemi munkából, növekszik az ügyiratok átfutási ideje. Az eddigi racionali­zálásoknál az adminisztrátorok lettek • "feleslegesek", Ll A dolgozók - kisegítők nélkül - 74 %-a nő, ami a szülés, gyeimekgon- | doiás problémái, gyermekgondozási segély igénybevétele miatt, növeli a munkából kieső idő arányát, L J S62 ■ t *w *»» **>—I9 I ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom