1970. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

75

rt ' ■ W I i 1- 23 ­tulajdonképpen a javaslat az év második negyedében a Fővárosi Tanács vezetői számára. ISI , t Még egy dologra szeretnék kitérni. Az előterjesz- tés 3, oldalán a 4./ pont azt állapitja meg, hogy a BVM nem kivan- ja átadni az amortizáció eddigi maosdványát, A 4. oldalon pedig az első gondolatjel utáni szöveg kitér arra, hogy az 1969. évi adatok alapján a Müvek 17 millió forintos forgóalapot, illetőleg forgóalappótló hitel Il-t ad át a Fővárosi Tanács számára. Sajnos, nem a BVM-nek, vagy vezetőinek a szándé­kától függ, hogy az amortizáció maradványát átadják-e vagy sem. A GB-határozat azt irja elő, hogy ezeknek az üzemeknek az átadása mérlegleválasztási módszerrel kell, hogy történjék, és ott nem mondanak terminust. Át lehet adni 1968 január 1-i vagy 1971 janu­ár 1—i állapotnak megfelelően. Kerestük azokat a módozatokat, hogy a legkorrektebb módon adjuk oda. Megnéztük tudniillik 1968-69-7o-et együtt és mivel 1969-bex)hem volt defiBites a BVM, és meggyőződésem szerint 1971-ben sem lesz az, úgy látszott, hogy a forgóalapok te­kintetében 1969 a legkedvezőbb. Ezért 1969-nek megfelelően adjuk át a forgóalapokat, most már viszont nem lehet megcsinálni, hogy csak az 197o-nek megfelelő amortizációt vizsgáljuk, hanem célsze­rű az 1968-69-7o-ben képződött amortizációt vizsgálni, illetőleg megnézni, hogy mit kapott vissza a gyár. Ha egyben vizsgáljuk a 3 évi amortizációt, akkor kiderül, hogy 12,3 millió forint amor­tizáció képződött és 14,6 milliót kapott vissza a gyár beruházás­ként a 3 évben. Azt hiszem, hogy ha ettől eltérő megoldást csinál­nánk, a Nemzeti Bank nem is venné tudomásul. A um ---------------------- -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom