1970. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
76
íí \ 1 1 ’ * UL ^ í vl •' 4‘ 4 . ; V a - p.. -■ . ■•.' '■ É i I- 24 Rrv<iva*>oo*8a.V\j M- o g y e t- r—Gyula-: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Padányi Mihály elvtárs megbízásából vagyok itt, aki egyéb halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. '■hViVÁ A minisztérium részéről el kell mondanom a követI |3:V;. ;■ V;g kezőket: I I. Egyetértünk azzal, amit piros elvtárs mondott. A miniszter elvtárs döntésére akkor került sor, amikor a Tanácsnak ebben az ügyben való megkeresése megérkezett, amit természetesen megelőzött a vállalat és a Tanács képviselőinek megbeszélése. A helyzet valóban az, hogy / jónéhány nagyvállalatunk vonatkozásában elvégzetük a szervezeti kérdések felülvizsgálatát és arra a megál- lapitásra jutottunk, hogy célszerű, ha azok a gyáregységek, amelyek zömében vagy többségében helyi lakossági igényeket elégítenek ki, a helyi szervek kezelésébe kerülnek. így került sor Piros elvtársék részéről a Fővárosi Tanács megkeresésére, - arra, hogy felajánlják ennek a gyárnak az átvételét. Tehát nem egy minisztériumi kezdemé- nyezés alapján. Egy egyetértő véleménynek az összefoglalása van abban a két levélben, amelyet Bondor elvtárs kiadott. N Mi lényegében egyetértünk ezzel, ha van átvételi készség. Ezt az átvételi készséget a Fővárosi Tanács nyilvánította a minisztérium előtt és igy született ez a döntés. A megkeresés természetesen előzetes jelleggel történt. Ami bennünket vezetett ebben az ügyben, az az, hogy az utóbbi néhány évben a BVM-nél Szentendrén, Szolnokon és ic ' — J *