1970. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

49

! árán is - arra használtuk fel, hogy a napközis csoportokat kivonjuk az osztálytermekből, önálló, barátságosan felszerelt termekbe helyezzük el, és ahol lehetséges, az iskolában külön traktust alakítsunk ki számukra. Ma máracsoportok 85%-ának van önálló terme és az iskolák 85%-ában van kü­lön traktus. b/ A demográfiai hullám levonulását a Végrehajtó Bizottság meg­felelő határozatai alapján arra is felhasználtuk, hogy 1965/66 - 1969/7o* között az egy csoportra jutó gyermekek számát 31,O-ről a pedagógiailag sokkal kedvezőbb 25,6 átlagra csökkentsük. E kedvező átlag mögött azonban jelentős szóródás húzódik meg. A legkedvezőtlenebb a helyzet a IX., X., XI., XIII. és XXI. kerületekben. A lakótelepi iskolák egyes csoportjaiban a létszám még mindig 4o körül van. c/ Minden törekvésünk ellenére sem sikerült jelentősebb mérték­ben állandósítanunk a napközi otthonban dolgozó pedagógusok körét. Kiala­kult ugyan a kiemelkedő munkát végző, áldozatosan dolgozó pedagógusok törzsgárdája, amelynek tagjai egész életre szóló szép hivatásnak tartják mostani munkájukat, de a fluktuáció még mindig nagy. Egy-egy évben eléri a 14-18%-ot. A gyengébb felkészültségű, a nyugdíjazás előtt álló, megfá­radt vagy gyerekekkel kontaktust nehezen találó nevelők aránya e terüle­ten még mindig magasabb, mint más szakterületeken. A tervszerű és jó szín­vonalú továbbképzés csak nagy erőfeszítésekkel tud lépést tartani a gya­kori személyi változásokból vagy csoportfejlesztésekből fakadó szükségle­tekkel, Nehezíti a helyzetet, hogy a pedagógus képzésben nincs megfelelő felkészítés erre a munkára. Ma még nem lehet a napközis, a kollégiumi il­letve nevelőotthoni munkát szakterületként választani, d/ Az igazgatók továbbképzésével, felügyeleti ellenőrzéssel, ki­adványokkal sikerült megváltoztatnunk az iskolavezetés felfogását, a nap­közi otthon iskolán belüli helyzetét, szerepét és jelentőségét illetően. Ma már az igazgatók többsége képes a napközi otthoni munka megfelelő sJr. vonalú ellenőrzésére, segítésére. De még a tanári .s a napközi munkát egységben látó igazgatók mindegyike sem tudta nevelőtestülete körében meggyőződéssé és gyakorlattá tenni a napközisek, illetve a tanítók és ta­nárok tervszerű, jól összehangolt együttműködését. Ezzel van összefüggés­ben az is, hogy a nevelés szempontjából előnyös homogén csoportszervezés /egy napközis csoport - egy osztály/ a lehetségesnél kisebb mértékű. e/ A napközi otthonban és az osztályban folyó pedagógiai munka J egységének megteremtése iránti igény, valamint a gyermekek egészségesebb élet- és munkarendjének kialakítására való törekvés hozta lécre a külföldi 4 |

Next

/
Oldalképek
Tartalom