1970. április 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

31

9 > ! dMSfa í ~ 3 hozzájárulnak a beruházás megvalósításához. Ezzel a taná­csi fejlesztési alap esetenként jelentősen tehermentesül és a rendelkezésre álló eszközökből több fejlesztést le­het megvalósítani. Ezen a cimen 1968, évben 214 millió Ft, 1969. évben.611 millió Ft folyt be, tehát közel háromszo­i rosára nőtt. Ez a bevétel azt mutatja, hogy a vállalatok, illetőleg egyéb szervek aktívabb részt vállalnak a terület fejlesz­tésében és a koordinációs tevékenység fokozásával a bevé­tel tovább növelhető., d./ A telekhasználati és igénybevételi di.i elsőrendű feladata, hogy orientáljon az észszerű telekgazdálkodás kialakítása és megvalósítása érdekében. Ennek hatására a vállalatok arra törekednek, hogy csak az indokolt mértékű területet tartsák használatukban, illetőleg a gazdaságilag indokolt uj területet igényeljék. Ebből adódóan e dijaknak a válla­lati döntések szempontjából orientáló, szabályozó szerepe van, amit megfelelően be i3 tölt. E két dijbcl származó bevétel 1968. évben 19 millió Ft-ot, 1969. évben pedig 65.7 millió Ft-ot tett ki. A bevétel volumene alkalmas arra, hogy esetleg a későbbi években gazdasági alapját képezze a tervszerű telekellá­tás feltételei megteremtésének. A fejlesztési alapban biztosított uj bevételek tehát jelen­tősen járultak hozzá a tanácsi önállóság gazdasági alapjának megteremtéséhez, mivel az 1968, év előtti időszakhoz viszo­nyitva megnőtt a saját bevételek aránya, ezáltal a tanácsi döntések köre bővült, Ennek ellenére még ma is igen lényeges tényező az állami támogatás, amit szükiteni lenne szükséges uj bevételek átengedésével, esetleg bizonyos tanáosi beruhá­zások /; pl. a Metró :/ központi finanszírozásba való átté­telével. ra 34 | ¥ « —■■■ ■ ■ ■ ■ ■■ ■ — ................... ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom