1969. szeptember 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
313
I Fővárosi Tpnács VB. Lakásügyi Főosztálya Tár^v: Javaslat az ágybérletről szóló tanácsi rendelet és végrehajtási utasítás térré ze tér# # Megtárgyalva: Fővárosi Tanács Jogi és Igazgatád Állandóbizottságával, EVM. Lakás és Kommunálisügyi Főosztályával, Fővárosi Főügyészséggel, Bp. Rendőrfőkapitánysággal, Szervezési Főosztállyal, Ingatlankezelési Főigazgatósággal Tisztelt Végrehajtóbizottság! • Végrehajtóbizottságunk 1969. január 8-i ülésén hozott 2V1969# számú határozatával utasította elnökhelyettesét, valamint felkérte a Fővárosi Főügyészség, és a Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetőit, hogy a fővárosi albérletek és ágybérletek problémáit vizsgálják meg, azok rendezésére az esetleges jogszabály módosítására, vagy a jogszabályalkotásra,vonatkozó javaslataikat terjesszék a Végrehajtóbizottság elé# * I. Az albérleti jogviszonyokra vonatkozó hatályos rendelkezéseket az 1959* évi IV. tv, /Ptk/ továbbá a lakásbérletről szóló 35/19 6./IX.30./ MT. sz. rendelet, valamint annak végretiötá- sa tárgyában kiadott 15/1957»/IH«7«/ Korm. sz. rendelet tartalmazza. A hivatkozott felsőbb szintű és az ország egész területére kiterjedő jogszabályokban foglalt rendelkezésektől eltérő módon az albérleti jogvisz nyok fővárosi renöteése, illetve ezzel kapcsolatban a helyi jogszabály alkotásra lehetőség nincs. ' Mint ismeretee a Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács Végrebjjtóbizottsága már korábban kezdeményezte a lakásbérleti jogszabályok módosítását, ennek keretében az albérletek kérdésének rendezését is az.uj lakáspolitikai elvek kialakítására vonatkozó javaslatában. a Sf 1 ./# yfl __________________________________I