1969. június 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
184
! I-lomiatt 6 %, családi ok 5 %, továbbtanulás 3 %, átszervezés 3 %, egyéb ok /nyugdíj, meghalt, stb. / 22 %, 1968, végéig a kilépők elsősorban olyan dolgozók voltak, akik még kevés időt töltöttek el egy vállalatnál és kevesebb volt azoknak a száma, akik 5-lo-15» vagy ennél is magasabb törzsgárdatagsággal rendelkező idő után kerestek más munkahelyet, 1969, I, negyedév után azonban a fluktuéeió növekedésének, illetve annak hatására, hogy az uj belépő dolgozóknak általában több fizetést adnak, megmozdult a törzagárdatagsdg is. Ugyanis olyan gyakorlat kezd kialakulni, amely szerint a vállalatok - kényszerítve a létszámhiány miatt - magasabb bárt biztosítanak a munkára Jelentkezőknek, mint annak a dolgozónak, aki előzőleg azt a munkakört betöltötte, vagy hasonló munkakörben még ott dolgozik. Ez azzal a veszéllyel is jár, hogy kisebb képzettségű, vagy kevesebb gyakorlattal rendelkező szakemberek több fizetést kapnak, mint azok, akik már évek óta hasonló munkakörben dolgoznak. De fennáll a veszélye annak is, hogy bizonyos körforgás indul meg a vállalatok között a munkaerővándorlássál a magasabb bárért, amelynek hatását előre kiszámítani, nem lehet. Alig tapasztalható olyan törekvés, vagy intézkedés, nmoly a fiatal szakmunkások megtartására irányulna. Legnagyobb a mozgás a fiatalabb korosztályoknál, 3o éves korig. Ezek a fiatalok - a katonaságtól történt leszerelésük után - szeretnének megnősülni, osalédot alapítani, amit elsősorban csak kellő anyagi megalapozottság biztosítása után tudnak megvalósítani. Ezért ha két-három év után nem kapnak béremelést, vagy megfelelő besorolást, magasabb fizetéssel járó munkakört keresnek maguknak. Gyakori az az eset, amikor a dolgozó olyan másik munkahelyre távozik, ahol magasabb.órabért kap, majd fél, vagy egy év után ismét visszatér az eredeti vállalatához, természetesen ismét magasabb fizetősért. A vizsgálat során a dolgozókkal folytatott beszélgetés alapján n fluktuáoió egyik jelentős oka a gyáron belüli munka szervezetlen♦ ■ sége, a felesleges állásidők, anyagellátási zavarok, a rosszul megállapított normaidők, a rövid begyakorlást, betanulási idők, stb, F/35olA969 , ! tó ■ L - —J-•mm * . re®