1968. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

274

A napirend 5./ pontja: Jelentés a kereskedelemben érvé­nyesülő ármechanizmus tapaaztalatairolT Előadó: dr,Kovács Gyula Meghívottak: Aszódi Győző a Kereskedelmi és Ipari ÁB., Jellinek Kálmán' az SzÉÜP'., és Ruff József a KPVDöZ részéről. hozzászólók: Kőmives István, Ruff József és Jellinek Kálmán. Kumives Istv ui véleménye szerint az előterjesztés meg­felelő tájékoztatást nyújt és megnyugtató az, hogy a gyümölcsön és el­sősorban a zöldségen kivül számottevő áremelkedés nem történt, ugyanis nagy aggodalmak voltak a szabad árakat illetően. Egyetért avval, hogy a sajtó-tájékoztató a főosztály bevonásával az időszak tapasztalatairól' szélesebb hangot adjon. Ruff József felveti, hogy a kereskedelmi dol­gozok az ármozgások és áringadozások következményeképpen nehéz hely­zetben vannak, mert emiatt sok a leltározás és ez nagy túlterheltséggel jár. Jellinek Kálmán felemlíti az áruellátás fejlődése mellett a hiány­cikkek problémáját, valamint azt, hogy a kiárusítások - véleménye sze­rint - nincsenek eléggé a vásárlóközönség tudomására hozva. Előadónak a hozzászólásokra adott válasza után 1 ü k javasolja, hogy a Kereskedelmi főosztály tartsa meg a sajtó­tájékoztatót és vegye figyelembe a vitában elhangzótl kát ia. Javasolja továbbá a Főosztály és a kereskedelmi dolgozók elismerését. Határozat : 465, .a Végrehajtó Bizottság a kereskedőlemben érvényesülő ár­mechanizmus tapasztalatairól szóló jelentést elfogadja, és a Kereskedelmi főo. ztály, val miint a kereskedelem dolgozóit az árreform bevezetésével kapcsolatos jó mun­kájukért dicséretben részesíti, 2 j A.napirend o./ pontja: .Az ipari szolgáltatások helyzete és a szolgáltatási árak alakulása. Előadó: Kertész István i..oghivott qk: aszódi Győző a Kereskedelmi és Ipari AB., Jelűnek Kálmán az EKET., dr.hóré András u Könnyűipari 'minisztérium részéről. p v y. l ’ is TM ; L. ~s 1- 6 - J

Next

/
Oldalképek
Tartalom