1968. október 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
102
fo i 0- 43 meg tudom mondani, hogy színházaink, mozijaink mit kívánnak: Ha bemutatnak egy Agathe Christie darabot, annak a kiállítása sokkal költség sebb, mint az IBsen darabé. Abbéi indulnak ki, hogy Agathe Christie darabja vonzani fogja a közönséget .Beledobnak hát színészt, díszletet, szaktudást, apait anyait, mindent.És amikor Ibsen darabra kerül a sor, akkor viszont kérik, hogy táblás házat vegyenek, mert kultúrpolitikára és minden egyébre hivatkoznak.Tehát a módszer és a propaganda elvárja a látogatást, de ugyanakkor bizonyos érteimben el is vágja. Én magam is, ha azzal kezdik, hogy támogassuk, eleve méltatlankodással és idegenkedéssel fogadom. A közönség az értékest nem nézi meg csak az értéktelent, mondják és hirdetik.És igy szervezik meg a propaganda-munkát.Rögtön hozzáteszi). eíihez azt, amit ilyenkor szokás hozzátenni, de néha emellett zsarolnak is."Hajlandók vagyunk bemutatni ezt és ezt adarabot, mert kulturpolitikailag fontos, de nem lesz megfelelő közönséglátogatás és ehhez súlyos anyagi támogatást kérünk". Ebben egy kicsit a közönség lebecsülése is benne van.A másik ol©ToTT"VÍ'áTöht~“áz van, amit" legutóbb Kurcz elvtárs mondott, hogy a nyugati filmek 36 százalékot tesznek ki, a látogatók 3záma pedig több, mint 6o százalékot. Ezzel a kategorizálással évek éta nem tudok egyetérteni.Mert eszmeileg csak jó film van, vagy csaK rossz film van.De attól még jé lehet egy film, hogy történetesen nyugati yf ( -/v I • LL _i » **„ *». ■■•tó