1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

155

D á v i d Ferenc: A junius 7-i ülés 2./ pontjának a témáját javasolom egy kicsit szélesebb programot magában fogla­ló cimmel jelölni. Gondolom, hogy a közelmúltban folytatott és esetleg pillanatnyilag is folyó felügyeleti vizsgálatok tapaszta­latairól lesz szó, arról adna számot az osztály. A gyermek- és ifjúságvédelmi munkaértekezleten arról volt szó, hogy a következő félévben a nevelőotthonok teljes problematikáját terjesztenénk a VB elé, és ez annál is inkább jó lenne, mert strukturális, káderp gyermekösszetételi gondok vannak és igy több segitséget is tudna adni a VB egyrészt, másrészt pedig ennek előfeltétele,'hogy vilá­gosabban látnánk a helyzetet akkor, ha nemcsak a felügyeleti vizs­gálatokról adna jelentést az osztály, hanem az egész kérdéskomp­lexum a maga egészében jönne ide, figyelembevéve azt is, hogy a KIJEB-vizsgálat tapasztalatai ugyancsak rendelkezésre fognak állni. Olyan megfogalmazást javasolnék tehát cimnek, hogy a fővárosi ne­velőotthonok helyzete. Hantos János: A fővárosi nevelőotthonok hely­zetéről nem/régen, önálló napirendi pontban tárgyalt jelentést a VB. E tárgyalás során igényként vetődött fel, hogy mutassuk be a nevelőotthonokban folyó nevelőmunkát, a nevelés folyamatát. El tudom tehát képzelni a cimnek olyan módosítását, hogy jelentés a nevelőotthonokban folyó nevelőmunkáról. \ A kérdés egészének újra idehozatala azonban prob­lematikussá tehetné a korábban vállalt és elhatározott feladat teljesítését, azt hiszem tehát, hogy a módosítást olyan értelemben lenne célszerű, hogy a nevelési munka folyamatáról adnánk számot. Dávid Ferenc: ügy gondolom, hogy nem a nevelő­otthonok helyzetének egészéről volt szó, hanem bizonyos profili- rozási problémák voltak, azokban hozott korábban határozatot a VB. Elnök : Fogadjuk el Hantos elvtárs javaslatát, hogy:jelentés a nevelőotthonokban folyó nevelési munkáról. Egyet­ért ezzel a VB? /igen . / Következik a 15* oldal. a ^ ■ Aí- 4-2 ­14. oldal?

Next

/
Oldalképek
Tartalom