1965. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
89
~ i j - 6 Éppen ezért rendkivül jelentős dolognak tartom, hogy a jelentés ő.oldala olyan egyszeri! mondatot, de alapigazságot tartalmaz, hogy: a pályaválasztási tévékény ség központjába a szakmunkástanuló-képzésre való jelentkezést kell helyezni. Ez természetes dolog, de nagyon jó, hogy a jelentés ezt kimondja, és nagyon jó, hogy a végrehajtóbizottság ezt ebben a formában fogadja el a jelentéssel együtt. Nekem, aki elég sokat mozgok az iskolák körül, már a privát foglalkozásomnál fogva is, - függetlenül attól, hogy a szülők között végzendő nevelésnek még számos vonatkozása van, amelyeket el kell végeznie a társadalomnak - az a tapasztalatom, hogy a pedagógusok, akikre közvetlenül hatással lehetünk az apparátuson keresztül is, segitik azokat a gyerekeket, okik ipari tanulóknak akarnak menni, - de ritkábban fordul elő, hogy elősegítenénk azt, hogy többen akarjanak menni ipari tanulóknak. Amikor a gyerek jelentkezett, hogy lakatosnak, vagy esztergályosnak akar menni, a pedagógus kézenfogta és utána járt a dolognak, - de hogy többen menjenek erre a pályára, azzal kevesen foglalkoznak. Ez rendkivül izgalmas kérdés, mert emögött az is van, hogy a könnyebb ellenállás irányában mozgunk, mivel a nyomás inkább arról az oldalról érkezik, hogy a gyerek menjen középiskolába. Ha a gyerek nem tud szakosított középiskolába menni, akkor iparkodnak betenni a gimnázium üres helyeire, és ezután jelentkezik a gimnáziumot végzett, de továbbtanulni nem tűdé gyerek problémája. Ez eléggé közismert probléma, mivel ilyen esetekben a család fühöz-fához szalad, hogy a gyereket hova helyezzék el. A Jelentés érdemének tartom azt, hogy lerövidítették, és nem meséltek többet - bocsánatot kérek, ahogyan Szegedi elvtárs mondta: nem magyaráztak többet. Ennek a dolognak egyőrtelné- nek kell lennie, és azt hiszem, hogy ezen a területen nekünk többet kell tennünk.-s György.: A rádió ma reggel kommentálta ezt a kérdést, és rá is tapintott annak a lényegére. Kincs szükség vitára abban a tekintetben, hogy nevelni kell a gyerekeket és a szülőket, - azonban a gyereket 14 éves korban nem lehet annyira nevelni, hogy önálló elhatározása legyen. Lehetnek egye3 gyerekek, akik ebben a korban már olyan karaktereknek bizonyulnak, hogy te « I I * ®í»SR Sí fr * '
