1965. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

204

i (I- 12 ­ugy fogalmaznánk meg, hogy az oktatási osztály a megelőzésre és az utógondozásra vonatkozó felsőbbszintö jogszabályok végrehajtá­sára adjon ki egységes fővárosi utasítást. Kőmives István; Tisztelt Végrehajtótizott- cág! Én a határozati javaslatok 4./ és 6./ pontjával kapcsolatban tennék módositó javaslatot. Javasolom, hogy elvben foglaljon állást a VB az intézeti profilirozás, a szűrőállomás létesítése és az if­júságvédelmi állomás létrehozatala mellett,azzal azonban, hogy ennek az egész munkának a részleteit, terveit, jóváhagyását bízzuk az el­nökhelyettesre. Javasolom ezt azért, mert tegnap fogadta el a Tanács 1965. II. félévi munkát érv Linket, és ha ez a határozati javaslat igy kimenne, akkor a munkaterven felül már is kétszer foglalkoznánk gyer­mekvédelmi problémákkal. Ha azonban elvben állástfoglalunk ebben a három kérdésben, akkor a végrehajtással megbízhatnánk a VB elnökhe­lyettesét. Molnár István: Az anyagot áttanulmányoztuk és a benne foglaltakkal a Művelődésügyi Minisztérium részéről alapjában egyetértünk. Legyen szabad elmondanom, hogy a Sós elvtárs által idézett kormányhatározat folytatásaképpen holnap tárgyalja előter­jesztésünket a kormány az erre vonatkozó anyagi és egyéb igényekről. Amig nem ismerjük lehetőségeinket, addig nem tudunk érdemben reagál­ni arra, amit Sós elvtárs felvetett. Tény, hogy nagyon jó határozat született: a 3.1o4-es hz. határozat, végrehajtásának módozatait azon­ban csak lehetőségeink meglehetősen szűk keretein belül látjuk meg- oldhatóknak. Ez vonatkozik Dávid elvtárs hozzászólására is, ami a beruházásokat é3 egyebeket, valamint a kormányszinten való tárgya­lást illeti. A felszabadulás óta a gyermekvédelem országosan lénye­gében 3 uj intézményt kapott beruházásból! a Fóti Gyermekvárost, a Csatárka-utcai nevelőotthont és az egri gyermekvárost. Minden egyéb intézményük és intézetünk meglévő objektumban létesült, alapvetően helyi erőforrásból. Intézményhálózatunk korszerűségét is nyugodtan érheti tehát bírálat. Az idén pl. meg kellett szüntetni a MakarenMó- uttni Makarenkó Nevelő Otthont az épület állaga miatt. Az előzetes tájékozódás alapján nem tartom valószínűnek, hogy az elkövetkező években a kormányhak vagy a fővárosnak túlzottan nagy lehetőségei I / te I I; t » I

Next

/
Oldalképek
Tartalom