1965. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
205
1 í i lennének az intézményhálózat fejlesztésére. Az anyag tehát azért jó, mert keresi, megpróbálja feltárni és munkaprogramjába venni az egyéb megoldásokat. Ezek közül első helyen szeretnék utalni a megelőzés problematikájára, amelyet Dávid elvtárs hozzászólásában úgy aposztrofált, hogy lényegében csak a hatósági tevékenység eredményes. Ez igaz addig, amig nincs Intenzív társadalmi tevékenység. Szeretném tehát javasolni a VégrehajtóbizottSágnak, hogy ösztönözze és utasítsa a szakosztályt arra, hogy a hatósági munka fejlesztése mellett tegyen erőfeszítéseket azért, hogy azonkívül, hogy megköszönjük a társadalmi szervek eddigi tevékenységét, segítsen szervezni a pártfogás, a megelőzés munkáját. E kettő nélkül ugyanis évről-évre növekedni fog azoknak a gyermekeknek a száma, akik állami gondozásra szorulnak. Hadd jelezzem a Végrenajtóbizottságnak azt is, hogy a fővárosban évi átlagban a gyermekek 21.3 £-a cserélődik az állami gondozottak közül. Országosan nagyon magas szám. Sokmindent takarhat. De takar egy olyan tényezőt is, hogy ha javítanánk az ál* lami gondozásba vett gyermekek családjával való törődést, gondoskodást, a Nőtanács, saját tanácsaink, a gyermekvédelmi csoportok, az ifjúsági felügyelők utján, akkor a nevelőotthonok vonatkozásában meggyorsulhatna a megszűnés. Ezzel együtt kellene nézni a férőhelyfejlesztési igényeket ós a differenciálás igényét is. Az anyagot, amely célját tekintve^, helyes irányt jelöl meg, elfogadásra ajánlom. Szeretném még felhívni a Végrehajtóbizottság figyelmét Galambos elvtárs javaslatára. Nagyon jelentősnek tartom azt a gondolatot, amelyet az intézeteknek a kerületi tanácsok hatáskörébe adásáról mondott. Ez egybeesik azzal a törekvéssel, hogy minden közigazgatási egység, tehát a kerületek is^teljes egészéten legyenek gazdái területük gyermekvédelmének, nevelőotthonnal, ifjúságvédelmi apparátussal, társadalmi segítséggel együtt. Sok lehetőséget rejt ez magában és sokkal hatékonyabbá válhatnék a munka, mint jelenleg, amikor a túlzott centralizmus egy kissé fékezi is a munka hatékonyságát. , Rózsa László: Az anyag 3. oldalán fel van sorolva egy csomó hiányosság^ szervezeti vonatkozásban^ éa a jelentés- 13 I •