1964. július 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

244

i... ■ i- 37 ­Ugyanilyen súlyos probléma volt a Kerepesi úti, a Lumumba utcai és a Nagy Lajos király úti lakótelepeken is, ahol szintén a máso­dik ötéves terv előtti időszakban történt az iskolaiberuhazás. Ezekben az iskolákban w szertárakét , igazgatói és tantestületi szobákat kellett a különf&e célkitűzéseknek megfelelően tantermek­ké átalakítani. Félő, hogy a most folyé iskolai beruházások is, amelyek a második ötéves tervben folynak, igen rövid időn belül korszerűtlenekké válnak, - hiszen beszélünk a középfokú oktatás kiterjesztéséről, beszilünk közös igazgatási iskolák tervezéséről,- és ezenkívül lehetnek még más szempontok is, mint pl. a nq>- közis termek számának bővitése. A cél az volt, hogy minél nagyobb számban tudjunk gyermekeket felvenni az iskolák napközi otthonai­ba, azonban a jelenlegi tervezési, fejlesztési irányxelvek szerint készült kivitelezési tervekben előirányzott napközis foglalkozta­tó helyiségek annyira szűkösek, hogy ezek a tényleges szükségletet nem tudják kielégíteni. Tehát az a megállapitás, hogy korszerűt­lenek és szűkösek ezek az iskolák, ezekre a tényekre támaszkodik. Kovács elnökhelyettes elvtárs kérdésére nem lehet egyértelmű választ adni, hanem ágaz tönként külön-külön kell meg­adnom a választ. Az általános iskolák tekintetében az a helyzet, hogy a normatíva 1000 lakás u án nyolc tanterem megépítését teszi lehetővé.Természetesen a gyakorlatban nincs olyan lakótelep, ahol pontosan 1000 vagy 2000, vagy 3000 lakás épülne, hanem mindig van egy töredék lakásszám is, a normatíva alapszámától eltérően, ^lusz vagy mínusz irányban. Ez maga után vonja, hogy töredék tanterem­számok is keletkeznek. Sajnos, ilyen esetekben a tipus-eg;.Uég ki­választásánál általában lefelé kerekítés történt, Vagyis: ott, ahol a normatíva lehetővé tette volna nyolctantermes iskola felépítését} a töredék lefelé kerekítése miatt hét-tantermes iskolát épitettek,- holott tisztában vagyunk azzal, hogy a lakótelepre beköltözött lakosai; kor-összetétele következtében ott lényegesen nagyobb a gyermekes családok aránya, és ezen belül a 14 éven aluli gyermekek száma. Itt ezidő^szerint még a normatíva szerinti nyolctantermes iskola is kicsinynek bizonyul. A tipus-tervek kiválasztásánál te­hát az lett volna a helyes megoldás, ha a töredéket felfelé kere­kítették volna. i / 1 A (A

Next

/
Oldalképek
Tartalom