1963. augusztus 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
71
"i*w" ü I i J - 3 szállítás kérdésének a megoldását tűzték ki célul az egyedi jár- müvek kérdésével szemben, hozzátéve azonban, hogy az egyedi jármüvek forgalmának fejlesztését sem hanyagolják el. Előzetes számítások szerint 198a-ra mintegy 2oo-25o.ooo személygépkocsi lesz forgalomban Budapesten és ehhez jönnek még a különböző más jármüvek, villamosok, teherautók, motorkerékpárok, stb. Becsült számaink alapján a fajlagos utazási igény 198o-ban 1.2-szeresére fog nőni. Ezeket a számokat figyelembevéve, azt hiszem, hogy két kérdésre kell külön felhívnom a tisztelt végrehajtóbizotts gok figyelmét. Az egyiket úgy lehot összefoglalni, hogy* úthálózatunk átbocsátó képességének további növelése. Ahhoz, hogy az említett számokat figyelembevéve 198o-ban kulturált törnegközlekdéét tudjunk biztosítani Budapesten, feltétlenül szükséges a harmadik ötéves tervben, de már a második ötéves terv hátralévő idejében ie különböző mélyépítési feladatok sorozatának a megindítása. Fel is . orololc néhányat távirati szövegben. Olyanokra gondolunk, mint a köz±uti kétszintű keresztezések megvalősitása, a vsuti sorompóé kiiktatása, gyalogos aluljárók, mélyvezetésű gyorsvasut, burkolat alatti villamos és igy tovább. Ugyanezek, ha lassan io, de már a második ötéves terv idején ia megindultak vugy megindulnak, lásd az Astoria előtti rendezést és gondolom, hogy a metróról is nem sokára határozat születik. Mindez azonban nem kielégítő: egész sorozatokra van szükség. A Fővárosi Tanács vonatkozásában az elmúlt években végrehajtottunk néhány átmeneti intézkedést. így x különböző, a frekventált utvomalak terhét csökkentő, elterelő útvonalakat hoztunk létre, ugyanígy uj elterelő villarnoo-éo autóbuszjáratokat, ezek az intézkedéseink azonban ma már láthatólag neu elégségesek. A keresztezésekben, a csőmépontokon rendkivül nagy dugók vannak, amelyek - ha a mélyépítési feladatok sorozatát nem indítjuk meg - az elkövetkező időszakban csak növekedni fognak. Ha figyelembe vesszük a nálunk szokásos tervezési és kivitelezési időt, bátran kijelenthetem, hogy a sorozat elindításával máris elkéstünk. Sőt, hozzá kell tennem, hogy egyik-máBik frekventált útvonalunkon, mint pl. az Üllői-uton, nem egy-két mélyépítési feladatunk volna, hanem a közúti alul-felüljárók sorozatát kellene megépíteni. A nemzetköM irodalomban ugyania ma m:ir Bzinte ! 21-------------------------------------------------------- I ft #*S* *'%> *