1963. február 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

124

■ •/* . - ' 'Tír‘ s '' -té ^ *, ra;rr' i 7“’" * "’^iC^s^T I ,y - 47 - 1 tele. Ha ezeket az eredményeket figyelembe vesszük, ér bízom ab­ban, hogy az anyagban említett feliér foltok eltűrnek és a háló­zat fokozottan kiépül. Legalább is ezt leket érteni abból, hogy nemcsak aj könyvtárai; építését veszik tervbe, hanem a meglévő ka­pacitás jobb kihasználására is törekednek. Ilyen: a második mű­szak beállítása, és a szakszervezeti könyvtárai; működtetése. A második műszak beállítása feltétlenül szükséges nemcsak azért, hogy uj olvasókat szerezzen a könyvtár, - bár ez is helyes célkitűzés, mert sok olyan ember van Budapesten, aki még nem látogatója a kör- y vt ár aknai: - hanem azért is, mert az olyan könyvtárakban, ahol az olvasók szárra eléri a 4.00C-et, teljesen lehetetlen az olvasókkal foglal kozni* Az el ".ült hetekben több könyvtárban, jártam, azonban az a törekvésen , hogy a könyvtárak dol­gozóival, vagy vezetőivel beszéljek, egyáltalában nem sikerült. Olyan r.agy volt a hajsza, hogy egy szét sem tudtak váltani velem kölcsönzés közben. Nem szükséges azonban, hogy a második műszál: beál­lítása több létszámmal járjon. Kovács elvtárs felemlítette, hogy erre a óéira állományon kívüli béralapot biztasitanak. Sokkal jobb lenne az állományon kívüli béralap, mint az uj létszám. Nyil­ván van a fővárosnál: 02-co kerete, amire be tudnának állítani em­bereket 4 órás foglalkoztatással* Ezzel sokat lehetne segíteni. Pedagógusok, nyugdíjasok vállalnának napi 4- órát, vagy esotleg en­nél kevesebbet. Ezzel sokat 1 elletne segíteni, és ilyen embereket lehetne kapni. * • Ami a szakszervezeti könyvtárai: területi működte­tését illeti, egyetértek a szakszervezeti elvtársakkal abban, hogy ha ez t nem tudjuk megerősíteni létszámmal, akkor teljesen formális es a dolog. Említették az elvtársai: a III.kerületi textilüzem köz­ponti könyvtárát. Es 12-14 üzemet lát el. Itt két ’őfoglnlkozásu könyvtáros van, és rendelkezésre álló állomány a hozzájuk tartozó üzemek ellátását biztosítani tudja. E 1 n o k: De mi miből csináljuk? i Kondornó: Éppen erre szeretnék leit érni. Sok példa van vidéken arra, hogy közös fen tartási: könyvtárai: vannak,- az üzemek, a szakszervezetek ős a tanácsok á/Mfrrtr közös fenntar­tásában. Voltai: olyan pénzügyi rendelkezései;, amelyek ezt akadályoz­ták, de most folyamatban van egy olyan pénzügynini sztó iunl ren­* >

Next

/
Oldalképek
Tartalom