1960. február 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

9

! i \ ■1 ­Megállapítottra a vizsgálat azt is, hogy az iskolák igazgatói és az üzemek vezetői között nincs kialakulva megfelelő kapcsolat, az üzenek vezetői nem támogatják megfelelően a gyakorlati oktatást. A megvizsgált üzemekben az említett szervek nem is kerültek kap­csolatba a tanulókkal és a vezetőkkel. A párt Vb. javaslata alap­ján, az oktatási osztály április hóban kerületi szinten politechni­kai napokat szervez valamennyi kerületi iskolában; véleményünk szerint is ez alkalmas lesz arra, hogy szélesebb társadalmi körök megismerjék a politechnikai oktatás eddigi eredményeit és problé­máit és a jövőben nagyobb segítséget nyújtsanak ezen a területen. Az oktatási osztály, a VB. intézkedése alapján 196o. és 1961-es évben a kerület valamennyi iskolájában be kivánja vezetni a poli­pra technikai oktatást, melynek előfeltételei biztosítottak, b,/ A munkástanulók helyzete. A Végrehajtóbizottság határozata értelmében az oktatási osztály másik fő feladatának tekintette a munkástanulókkal valé foglalko­zást és helyzetük állandó javítását. A vizsgálat megállapította, hogy az iskolaigazgatók fontos feladat­nak tekintették a kiadott határozatok ellenőrzését, melynek ered­ményeképpen az iskolákban jelentkeztek az eredmények az elmúlt évhez viszonyítva. Fokozódott az iskolai segítés a műnkástanulók részére, A pedagógu­sok többet korrepetáltak, gyakrabban feleltetik a munkástanulókat. A félévi értékelés azt bizonyítja, bogy az elmúlt évhez viszonyítva tovább javult a munkástanulók helye te. A munkástanulók átlageredményei megközelítik az iskolák tanulmányi átlageredményeit, valamint tivább csökkent a bukott tanulók aránya, az 1958/59 félévi 793-ról es évben 737-re. ■v Szorves összefüggés van a munkástanulók helyzete és a kerület iskolai napközi otthonának helyzete között. A napközikben levő gyer­mekek 9o %-a munkásszülők gyermeke. A kerület minden egyes általá­nos iskolája rendelkezik napközi otthonnal. A napközis tanulók száma 354 fővel emelkedett a múlt évhez viszonyítva. Véleményünk szerint az osztály és as iskolaigazgatók jól válogatták ki a napközis vezetőket, A napközik túlzsúfoltsága miatt igen sok nehézség jelentkezik a déli váltásoknál és a rend biztosítása területén. A vizsgálat kifogásolta, hogy a napközis tanuló gyermekek a reggelit igen későn kapják, gy. kori, hogy é9 cezéo nélkül kezdik el a tanu­lást, gyakran lo órakor kapják meg a reggelit. Ezt a szülők is panaszolják és kérik a Végrehajtóbizottság sürgős intézkedését. A szülők és a szülői munkaközösségi tagok elmondották azt is, hogy a napközik csak reggel 7 éra után fogadják be a gyerme- ^ keket, n szülők közül többen 6 órára mennek a gyárba, ahova kénytele­nek magukkal vinni a gyermekeket és a gyári portásfülkében várják meg a gyerekek, amig a napközibe mehetnek. li- 1 J

Next

/
Oldalképek
Tartalom