1960. február 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

10

* I ro. 8 ­✓ Pedagógus státus biztosítása indokolt volna a napközikben. Megállapítottuk azt is, hogy a napközi nevelők heti ós napi tervek alapján dolgoznak. IT-gyón jónak mondható a szaktanárok és a napkö­zik kapcsolata* c./ N é p m ü ve 1 é s . A bizottság megállapítjn, hogy a népművelési munka nem kielégítő. A kerületben nz ismeretterjesztő előadások Budapest átlagához viszonyítva, 76 %-ot tesz ki. Annak ellenére, hogy az előadások témaköre változatos, az arányok mégsem megfelelőek. A történelmi, irofalni és müv'szcti témák az clőtáísok 3o %-^t / teszik ki, ugyanakkor a természettudományos témák mélyen alatta maradnak as össz budapesti átlagnak, pedig ezek lennének hivatva tágy megismertessék a kerület lakósságával, üzemek dolgozóival a dialektikus materializmust. Más kerületeknél is hasonló a szán. A műszaki ismeretterjesztő előadásoknál a lemaradás m'g érezhető. A Párt művelődéspolitikai ir'nyelve i, a műszaki témák iránti ér­deklődés felkeltését fontos népművelési föladatként irják elő, mégis ebben a témakörben összesen 19 előadást tartottak. Az összes előadásokon 64 %-ban vettek részt munkások, arai korábbi évekhez viszonyítva javulást jelent, de ha figyelembe vesszük, hogy Újpest üzemi kerület, -munkás jellegű Tr. ’űlet - akkor cz a sz^n nem kielégítő. A munkásosztály felé folytatott *7oerotterjesztő propaganda álta­lánosságokban mozog, nem veszik figyelembe a hallgatóság termelés­ben betöltött szerepéből és műveltségi színvonalából következő különbségeket, Sajnos eg csak követelmény, de máshol is igy van. # A kerületben 38 munkásszállás van és összesen 24 előadás hangzott el, tehát szállásonként évenként egy átlag sem volt ncg, A népművelési osztály kapcsolata az üzemekkel és tönegszorveze- tekkel gyenge. Nem tartanak rendszeres megbeszéléseket a szervek kulturfcIdőseivel, Az incrotterjesztő témákat szétküldik ugyan de felhasználás írói nem győződnek ncg. A kerületi Tanács Végrehajtóbizottsága a könyvtarak munkáját se- giti. A nult esztendőben 32.ooo Ft-tal járult hozzá a községfej­lesztési alr.pból könyvtárié jl/;szté3re. A népművelési csoportnak jó r kapcsolata a könyvtárakkal; könyvtáriak 28 alkalommal rendez­tek lcönyvkiíllitást, könyvismertetést A kerületben a 2 '.zabó Ervin könyvtáron kivül 3 nagyobb és 5o kisebb szakszervezeti könyvtár működik. | A bizottság megítélése szerint, figyelembe véve a könyvellátást, azon a téren hiányosságok nem mutatkoznak. Kb. 9o-loo ezer könyv áll a könyvtárakban a.z olvasók rendelkezésére. x A vizsgál-# megállapította, hogy a kerületben 26 öntevékeny mű­vészeti ceoport működik, különösen az újpesti kórusok kiválóak, L— —ii I mm • . sím

Next

/
Oldalképek
Tartalom