1960. február 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

54

j rt 1 számmal vannak. Az a helyzet, hogy pl. Budán 150.000-200.000 forintért elég szép számban cserélnek gazdát telkek,- legálisan kisebb értékekért, a valóságban azonban ilyen értékekért cserél­nek gazdát. A telekárak magas szinten tartását tehát nem tar­tom helyesnek, mert ennek a jövőre nézve kihatással van a magán- telkekre vonatkozóan is. Nekem tehát ebben a kérdésben, ha már ezt telekpoli­tikának nevezzük, ez a véleményem. Ezt a kérdését ennek az elő­terjesztésnek az alapján nem lehet rendezni, és ebben különösképen állóétfoglalni sem lehet. Véleményem szerint a budapesti telek- politika kérdését - vagy nevezzük telekrendezésnek - csak az építésügyi szabályzattal, illetőleg az útépítési és közlekedési szabályzattal összhangban lehet megoldani. H á b e r : Az előterjesztés utal arra, hogy a 15 évi lakásépítési terv előkészítéseként tekintjük ezt a rendelkezést. Ugyanakkor az 1./ és a 2./ pont beszél arról, hogy a szanálandó területeken az elavult, korszerűtlen üzemek, 03 általában egyes üzemek kitelepítése szükséges. Megítélésem szerint a jelenlegi, sőt a távlati ipari beruházási tervek nem biztosítanak olyan összegeket, hogy ezeket az üzemeket ezen idő alatt kitelepíthes­sük. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy miként a szanála :dó lakások helyett sem ugyanolyan elavult, hanem modern lakásokat épitünk, ugyanúgy »a kitelepítésre kerülő, korszerűt­len üzemek helyett is korszerű üzemeket kell épiteni. A világ legdrágább lakásépítkezése volna az, ha csak azért telepítenénk ki üzemeket, hogy lakásokat építhessünk, - kitelepítés alatt természetesen azt kell érteni, hogy uj, kouszerü, modern üzemeket kell létesíteni. Felmértük a sütőüzemek területét, és azt talál­tuk, hogy 280 sütőtér kerülne szanálásra, ami azt jelenti, hogy 10 kenyérgyárat kellene vala ol a peremen felépíteni. Kellő óvatossággal tehát ezt a kérdést nézni, éa inkább maradjon ott hellyel-közzel néhány üzem, ami szükséges a város lakosságának az ellátására, és ne ilyen radikálisan oldjuk meg ezeket a feladatokat. Le 1 k e s: A lakásépítés kérdésével mélyebben kell foglalkozni, mert sokkal élesebben jelentkezik a dolog, mint ahogyan az előterjesztés felveti.A lakásköltségek általában nem tartalmaznak szanálási keretet. Kétféle szanálás merül fel: egy- részt lakóházak szanálása? másrészt ipari és e ;yéb települések szanálása. A kormány a 15 évi lakásépítési tervben határozatot 571 | __-----------------------------------------------------------rá—— _1

Next

/
Oldalképek
Tartalom