1959. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

206

I : lehetőség nyilik anyagiakban e célkitűzés biztosítására, és a vizs­gálat eredményeképen tegyen jelentést a p ^xzügyi osztály vezetője a végrehajtóbizottság elnökének. Ehhez képest lehet a költségvetésbe erre a célra beállítani anyagi fedezetet. A következő kiegészítésem a III.fejezet második bekezdését érinti. Itt a második sorban a gondolatjelek között lévő résznek tehát a "néhány nyelv ismerete, általános műveltség " sza­vaknak a törlését javasolom, továbbá a második sor végén lévő "tör­vényszerűen" szónak a törlését. Ez a mondat tehát igy fog alakulni: " Az érdemi alkalmazottak fölvételénél megkívánt szakmai követelmé­nyek következetes betartása elsősorban a polgári műveltséggel ren­delkező emberek számára adott lehetőséget arra, hogy a Hivatalnál valamilyen beosztásba kerüljenek." Elnök: Megnyugtatásul közlöm, hogy. Révész elv­társék készítettek egy jelentés a főváros idegenforgalmi helyzeté­ről, összeállították az idegenforgalmi állandó bizottságnak a három­éves tervét éo ezt az 1958.évi julius 1.-én tartott VB ülés tárgyalta. Ebben vannak olyan kérdések, amelyeket most megtárgyalni, és amelyek­ben most dönteni nem tudunk. Kár volna feleleveníteni pl. olyan kér­déseket, hogy az útlevelek és vízumok kiadását meg kell könnyíteni. Az a kérésem, hogy ilyen értelmű tárgyalásokba’ne menjünk bele. Amugyis van itt elég probléma. Egyébként Révész elvtárs ezt felsőbb pártszerveknél atté szóvátette. Kinek van kérdése? Vágv ölgyi: Megkérdezem, hogy az állandó bízott ság tárgyalta-e ezt a jelentést? Arra történt hivatkozás, hogy meg­kérdezték az állandó bizottság elnökének véleményét, ami megnyugtató, de nem elegendő. K o v á cs: Megkérdezem, hogy egyáltalában miért van szükség a határozati javaslat 9./ pontjára? Szeretném, ha erre magyarázatot kapnék. Továübá: milyen igényt akarnak támasztani?Azt is szeretném megkérdezni, hogy mivel az ifjúsági szervezeteket az ál­lami költségvetés más vonalon támogatja, egyáltalában helyes-e ilyen , igényt innen felvetni? Tér ék: Nem észleltek-e az elvtársak a vizsgálat során olyan jelenséget, hogy a Hivatalt a munkájában kissé túlzottan leköti a szinház-^ a szállás és egyéb ilyen dolgok biztosítása? Milyen a Hivatal kapcsolata az Ifjúsági Express vállalattal, amely évenként többezres ifjúsági csoportok fogadását látja el a fővárosban. , *.,y ■* * * ~ ----------- 'tára * I jfa : | |

Next

/
Oldalképek
Tartalom