1959. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
207
' I- 48 - 50 rt E 1 n ö k:Van még valakinek kérdése? /Nincs!/ Ha nincs, akkor Mikó elvtárs válaszol akérdésekre. Mikó: Vágvölgyi elvtárs kérdésére azt válaszolom, hogy az állandó bizottsággal való kapcsolat é3 együttműködés kissé nehezen indult. Ugyanis Örvös elvtárs vett részt a munkában az indítás első pillanatától kezdve, azonban Örvös elvtárs Révész elvtárssal, az állandó bizottság elnökével nem koordinálta az ő egyéni tevékenységét a vizagálati idő alatt. Később, amikor Révész elvtárssal érintkezésbe kerültem, ez ki is derült, és az anyagot Révész elvtárs megkapta azzal a céllal, hogy az állandó bizottság elé vigye és ott tárgyalják meg. Az állandó bizottságtól október 19.-én kaptam olyan írásos észrevételeket, amelyeket az állandó bizottság az anyaggal kapcsolatban tett. Ezeknek az egyeztetése tárgyában később volt nálam megbeszélés, amelyen az állandó bizottság elnöke é3 titkára, valamint a Hivatal vezetője vettek részt. Ezeken a megbeszdé seken a kezdeti időben a felmerült problémákról volt szó, valamint az anyag tárgyalásáról és azokról az észrevételekről, amelyeket az állandó bizottság tett. Az öt észrevétel közül egyetlen volt olyan, amelyben nem tudtunk megállapodni, és amelyet az állandó bizottság nyitva hagyott, - illetve úgy került ide az előterjesztésbe, mint olyan kérdés, amelyben a végrehajtóbizottságnak állást kell foglalnia. Ez a kérdés az irányítás kérdése volt, hogy t.i. esztály alá tartozzék-e a Hivatal, vagy pedig valamelyik elnökhelyettes elvtárs alá. ' í Ztá? | |L---------ra-----Jj , **.*!*» «■»