1956. április 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

86

I fc • A vállal toknak azután mintegy visszaigazoljuk, hogy ennyit és ennyit fogadtunk el tőlük, mint felajánlást. Vikol elvtárs megemlítette, hogy három brigádjuk már lent van. A rendeletben kérjük, hogy a már folyó dolgokat is je­lentsék be. A brigádok kiküldése is felajánlás. ^lóLb küldték ki őket, mint ahogyan az MT határozata megjelent. A felajánlásba te­hát ezt is bele lehet venni. Nera tudok válaszolni Werlein elvtárenak arra a kérdé­sére, hogy a költségvetés egy-ezázalékós kötelező megtakuritéua az idén is érvényben van-e. Tavaly az MT rendelte el. Most nem tudok válaszolni arra, hoby ilyen határozat 1956*-ra is készül-e vagy sem, Döbrenteiné elvtársnő azt kérdezte, ho0y helyes-e felajánlást tenni, amikor nincs anyagunk. Amellett, hogy helyos felajánlást tenni, sőt kell is tenni, el tudom képzelni, hogy egy-egy területen nehezebb felajánlást tenni, - vagy ha teszünk ist kisebb összegekre tegyük. Az Igazgatóságnak meg kell néznie ezt*a kérdést, Beszteri elvtársnak igaza van abban, ho^y vidéken gaz­dasági épületeknél esetleg fel lehet még "használni olyan faanyagot, amelyet itt nem tudunk felhasználni. Ezeflt az alapon talán a lakás­gazdálkodási Igazgatóság is el tudna indulni. Varfia Uyula 9lvtáre kérdésére pillanatnyilag nem tudok vaW^olnx, de gondolom, hogy munkát ie elfogadnak. Megbeszéljük majd ezt a kérdést. Azt hiszem, hogy a felajánlásba mindenesetre bele lehet venni, f tö . * *- - -1 * -

Next

/
Oldalképek
Tartalom